// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar kosárszurkolók „szállják meg” Kolozsvárt

// HIRDETÉS

A férfi Európa-bajnokság egyik csoportját rendező román szövetség ugyanis Magyarországot választotta partnerszövetségnek – bár az együttműködést beárnyékolják a korábbi soviniszta incidensek.

Többezer magyar kosárszurkoló jöhet 2017 szeptemberének első hetében Kolozsvárra, miután a férfi Európa-bajnokság egyik csoportját rendező román szövetség (FRB) bejelentette, hogy

Magyarországot választotta partnerszövetségnek,

így a két válogatott sorsolás nélkül kerül egy csoportba.

Mivel a 24 csapatos tornát – 2015-höz hasonlóan – most is négy ország négy különböző városában bonyolítják le (Helsinki, Isztambul és Tel-Aviv a másik három házigazda), a nemzetközi szövetség ajánlására minden rendező ország választhat egy partnerszövetséget, hogy annak szurkolóival növelhesse a nézőszámot. A finnek ezért Izlandot, az izraeliek pedig Litvániát választották, az egyik csoport mellett az egyenes kieséses szakaszt is vendégül látó törökök viszont még nem nyilatkoztak.

Román kosárberkekben pedig eddig is nyílt titok volt, hogy a román szövetség elsősorban a magyar szurkolókkal töltené meg az eseményre 10 ezer férőhelyesre bővített új sportcsarnokot, hiszen az ilyen tornákon általában csak a hazai csapat mérkőzései teltházasak. Csakhogy közben két hete Szebenben, múlt péteken pedig az U–Sepsi SIC női meccsen

harsant fel a „Ki a magyarokkal az országból” rigmus,

a szentgyörgyi csapat gyakorlatilag egy Noua Dreaptă-tüntetés kellős közepén játszott. A Nagyszebeni CSU kapott is egy 500 eurós büntetést a történtekért.

A két kosárszövetség közös sajtótájékoztatója | Fotó: Manases Sándor

A két szövetség szerdai közös sajtótájákoztatóján, ahol Horia Păun, a FRB elnöke bejelentette a választást, szóba is került a biztonság és sportszerű hangulat problémája, miután mindkét fél elismerte, hogy ez volt az egy hónapon át tartó tárgyalások egyetlen kényes kérdése. Abban nagy volt az egyetértés, hogy az esemény a kosárlabda ünnepe kell legyen, amelynek célközönsége a sportág rajongói, a családok és a gyermekek.

A magyar szövetség Bodnár Péter főtitkár szerint a névre szóló jegyértékesítéssel vállal felelősséget szurkolóiért, Adrian Voinescu, a román szövetség nemzetközi eseményekért felelős igazgatója pedig elmondta: részükről a kolozsvári hatóságoktól és rendfenntartó erőktől kaptak garanciát a biztonságra.

Az erdélyi magyar szurkolókról viszont egy szó sem esett,

annál több a vezetők közt évek óta fennálló személyes barátságról és a két szövetség remek együttműködéséről.

A magyar szövetség mindenesetre komoly mennyiségű belépőt alkudott ki, amelyeket négy kategóriába soroltak:

• 1300 jegy a Románia–Magyarország mérkőzésre

• meccsenként 3000 jegy a magyar csapat másik négy találkozójára

• 200 tornabérlet (minden mérkőzésre a román–magyar kivételével)

• összesen 3000 jegy a nem magyar érintettségű mérkőzésekre.

Az Európa-bajnokság csoportjait november 22-én sorsolják ki Isztambulban, de azt már most lehet tudni, hogy Horvátország is a kolozsvári hatosba kerül, mivel a másik három rendezővel (Finnország, Izrael és Törökország) szerepel egy kalapban.

Azzal, hogy tavaly decemberben sikeresen pályzott a társrendezésre, Románia 30 év után szerepelhet ismét a kontinenbajnokságon, míg Magyarország 17 éves szünet után jutott ki újra. 

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság résztvevői: Finnország, Törökország, Románia, Izrael (rendezők), Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország, Horvátország, Magyarország, Oroszország, Belgium, Németország, Lengyelország, Szlovénia, Grúzia, Montenegró, Izland, Nagy-Britannia, Ukrajna. A tornát augusztus 31. és szeptember 17. között bonyolítják le, a kolozsvári csoportmérkőzések azonban már szeptember 7-én véget érnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro