Lehet, hogy az igazságügyi módosításokról lesz szó. Vagy egy esetleges újabb amnesztiatörvénytől.
Ismét mozgalmassá vált a román közélet: Klaus Iohannis államfő kedden váratlanul egyeztetésekre hívta Viorica Dăncilă miniszterelnököt az államfői hivatalba. A találkozóra várhatóan szerda reggel kerül sor.
A meghívás apropója egyelőre nem ismert, azonban a legkevésbé sem kizárt, hogy köze van egyes bukaresti sajtóorgánumok azon értesüléséhez, miszerint a kormány újabb, a részleges közkegyelemről sürgősségi kormányrendeletet készül elfogadni.
A tavaly botrányokozó 13-as sürgősségi rendelethez hasonló dokumentumot állítólag keddi ülésén fogadná el a kormány, ám Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke közölte: egyeztetett a miniszterelnökkel és Tudorel Toader igazságügy-miniszterrel is, és mindegyikük cáfolta, hogy tervben lenne egy ilyen rendelet.
Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik koalíciós partner Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke is cáfolta, hogy napirenden lenne egy ilyen tervezet.
Ugyanakkor sajtóértesülések szerint Dragnea szeretné, ha elfogadnák a rendeletet, Tăriceanu viszont, akit Dragneával ellentétben alapfokon felmentettek az ellene felhozott, hamis tanúzásról szóló vádak alól, nem támogatja. Már csak azért sem, mert indulni kíván a jövő évi államfőválasztáson, és nagyon nem jönne jól neki, ha összefüggésbe hoznák a nevét egy ilyen rendelettel.
Éppen ezért a kormányba az ALDE által jelölt Tudorel Toader igazságügy-miniszter nem is volt hajlandó aláírni a tervezetet, amely így elvileg nem is kerülhet a kormány elé elfogadásra.
Dragneának pedig égető szüksége lenne egy ilyen rendeletre, mivel alapfokon három és fél év szabadságvesztésre ítélték hivatali visszaélésre való felbujtás miatt a Teleorman megyei önkormányzat fiktív alkalmazásainak ügyében.
Mint ismeretes, a hírhedt 13-as sürgősségi rendelet, amelyet tavaly egy késő esti kormányülésen fogadtak el, óriási botrányt okozott, tüntetők tízezrei vonultak utcára miatta.
Bár a kormányoldal szerint csak a börtönök túlzsúfoltságát akarták csökkenteni vele, az ellenzék szerint arra szolgált, hogy a börtön által fenyegetett politikusok – elsősorban Dragnea – megússzák a büntetést.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.