// 2025. július 29., kedd // Márta, Flóra

Maga a munkaügyi miniszter ismerte el, hogy Romániában rengeteg alkalmazott feketén kapja a bére jó részét

// HIRDETÉS

És meglehetősen vicces megoldási javaslattal állt elő.

Számos más területhez hasonlóan a munkaügy is a káosz és a félig vagy teljesen illegális gyakorlatok terepe – ezt maga Raluca Turcan munkaügyi miniszter ismerte el.

A tárcavezető kedden este bevallotta: komoly információ áll rendelkezésre arra nézvést, hogy a munkavállalók jelentős része csak papíron kap minimálbért, valójában a minimálbér és a teljes fizetésük közötti összeget fű alatt kapják meg.

Vagyis amolyan szürkemunka zajlik.

Turcan szerint

az idén létrejött 120 000 munkahely betöltőinek 40 százaléka hivatalosan csupán minimálbért visz haza,

de persze alapos a gyanú, hogy ez valójában nem így van.

Ezzel pedig a munkavállaló jár rosszul hosszú távon, hiszen a nyugdíját a bére alapján számítják ki, márpedig ha csupán a hivatalosan bejelentett minimálbér alapján kapja az időskori juttatást, az épp hogy az éhen halásra lesz elég.

A probléma megoldását nehezíti, hogy a jelenlegi munkaügyi jogszabályokban nem is szerepel a hiányosan bejelentett bérezés meghatározása, ezért most éppen ezen hiányosság orvoslásán dolgoznak.

A valamivel több mint négymillió munkavállalóból mintegy 1,6 millióan kapnak hivatalosan minimálbért – amiből három kategória létezik: a hagyományos minimálbér, a felsőfokú végzettségért járó, illetve az építőipari minimálbér.

Persze rengeteg gondot okoz a feketemunka is – vagyis amikor egyáltalán be sem jelentik a munkavállalókat.

Csak idén 5000 ilyen esetet derítettek, fel, és összesen 60 millió lejnyi bírságot szabtak ki.

Egyetlen apró probléma van: ezt az összeget azóta sem tudta behajtani az adóhatóság.

Vagyis ami csak rosszul működhet, az rosszul is működik.

A miniszter azt is elismerte, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökség sem áll a helyzet magaslatán, mivel olyan átképző tanfolyamokat szervez, amelyek elvégzése után az érintettek nem tudnak elhelyezkedni a munkaerő-piacon.

Turcan szerint az egyik megoldás a minimálbér emelése, amihez szerint most megfelelő a gazdasági környezet.

Addig is azonban sajátos alternatívát javasol a helyzet rendezésére. Szerinte ugyanis – lévén hogy munkaerő-hiány van, hiszen a meghirdetett 480 000 álláslehetőségre csupán mintegy 200 000 munkakereső esik – a munkavállalók jó helyzetben vannak, hiszen a munkáltatóknak úgy kellenek a munkavállalók, mint a levegő.

Ezért szerinte az a megoldás, hogy az emberek kiálljanak munkáltatójuk elé, és határozottan követeljék: a továbbiakban a teljes fizetésüket tüntessék fel minden hivatalos iratban.

Ezúton gratulálunk miniszter asszonynak a zseniális ötlethez. Egyúttal sok sikert kívánunk az érintett munkavállalóknak a megvalósításához.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban
Krónika

Kisvárosnyi ember kapott speciális nyugdíjat a múlt hónapban

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!
Főtér

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is
Krónika

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is

A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

// még több főtér.ro