// 2026. június 9., kedd // Félix

Máért: dolgoznak azon, hogy magyarul nézhessük a sportközvetítéseket

// HIRDETÉS

A gazdaságfejlesztés egyre nagyobb szerepet kap a nemzetpolitikában. És az is, hogy Hajdú B. vagy Gundel Takács hangját hallhassuk!

Az oktatási és kulturális területek támogatása mellett a gazdaságfejlesztés felé mozdul el a jövőben a nemzetpolitika, segítendő a helyben boldogulást - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIV. ülése után tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön a fővárosban.

Kifejtette:

2010 óta minden évben jelentős összeggel nőtt a nemzetpolitika pénzügyi kerete, idén 19 milliárdról 23 milliárdra emelkedett.

Kitért a vajdasági gazdaságfejlesztési programra is, amelyre 50 milliárdos keretet biztosítanak. Ebből 30 milliárd a kedvezményes hitel, a többi vissza nem térítendő támogatás. A program az ottani magyarság megmaradását segíti, és célja, hogy az adott térség gazdasági fejlődése meginduljon. Nincsenek kizárva ugyanakkor a nem kizárólag magyar tulajdonú vállalkozások sem - fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy - a külhoni magyar szakképzés éve után - jövőre a külhoni fiatal magyar vállalkozókat segítik majd a tematikus év keretében.

Arról, hogy sportközvetítéseket nem tudják magyar nyelven nézni a külhoni magyar területeken élők, azt mondta: erről már folynak a tárgyalások. Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy a magyar kormány nevében az unió szakbiztosához és a Jean-Claude Juncker által vezetett bizottsághoz fordult, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) pedig egy szakmai levelet küldött.

Véleménye szerint jó esély van arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a magyar álláspontnak megfelelően. Ugyanakkor megjegyezte: a kérdésre Brüsszelben versenyjogot korlátozó helyzetként tekintenek.

Emellett a jogtulajdonosok felé pénzügyi ajánlatot tettek, azaz Magyarország kész megvásárolni a sugárzási jogokat a Kárpát-medence magyarlakta területeire.

Megkeresték az érintett államok médiumait is, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek - jelezte. Magyarország nyitott arra, hogy az itt élő románság nézhesse románul az olimpiát, cserébe például az erdélyi, felvidéki magyarság pedig magyarul nézhesse a közvetítéseket. Ez ügyben is jól állnak,

csak Romániával nem sikerült megállapodni, de még egyszer ajánlatot tettek

- jelezte.

Kérdésre közölte: a tárgyalásokat alapvetően az MTVA folytatja majd le, a költségvetési fedezet rendelkezésre áll.

Semjén Zsolt arról a törvényről, amely a szlovák kisiskolák bezárását rendeli el, elmondta: ez az intézkedés a magyar településeket sújtja a leginkább. A magyarság megtartása szempontjából ezek az iskolák ugyanakkor rendkívül fontosak, ezért Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének kérésére a magyar kormány kész arra, hogy magyar költségvetési támogatást biztosítson ezen iskolák fenntartására.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a Máért zárónyilatkozatát egyhangúlag fogadták el.
Nagy örömükre szolgált, hogy a határon túli képviselők teljes számban megjelentek és az itthoni pártok is jelen voltak - tette hozzá.

Értékelése szerint az egész ülés konstruktív, szinte már baráti hangulatban zajlott, sikerült megvitatni a nemzetpolitikai történéseket és meg tudták mutatni, milyen terveik vannak jövőre.
 

Zárónyilatkozat: cél a gazdasági megerősítés
 

A jövőben a gazdasági megerősítésre a nemzetpolitikának külön hangsúlyt kell fektetnie - rögzítették a Magyar Állandó Értekezlet XIV., budapesti plenáris ülésének zárónyilatkozatában, amelyben sikerként értékelték az egyszerűsített honosítás iránti töretlen érdeklődést, és reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke. A résztvevők megállapodtak abban, hogy jövőre a fiatal magyar vállalkozókat segítik.

A dokumentum rögzíti: a külhoni magyarság szülőföldjén való megtartásához és megerősödéséhez olyan gazdaságpolitikai eszközöket kell bevonni, amelyek a magyar gazdasági vagyon növelése mellett a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók számára is kedvező helyzetet eredményeznek.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítése, támogatása továbbra is prioritás. Sikerként értékelik, hogy az érdeklődés továbbra is folyamatos.

Üdvözlik azt az országgyűlési határozatot, amely november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánítja.

A résztvevők reményüket fejezik ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, az ország olyan demokratikus jogállammá válik, melyben teljes körűen biztosítják a nemzetiségek jogait is.

A külhoni magyar közösségek megmaradása érdekében támogatják a Kárpát-medencei magyar szervezetek által kidolgozott autonómia- és önkormányzatisági törekvéseket.

Üdvözlik a szórványmagyarság megőrzése érdekében indított Petőfi Sándor-programot, amelynek keretében 50 magyarországi és külhoni magyar ösztöndíjas utazott a szórványközösségekhez. Sikeresnek tekintik a külhoni magyar szakképzés éve programot, s megállapodtak abban, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz.

A résztvevők olyan lépések megtételét kérik, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.

Erdéllyel összefüggésben tiltakoznak a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi és közösségi javak restitúciójának leállása, a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok - mint a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium - tulajdonjogának megkérdőjelezése és visszaállamosítása ellen.

Megdöbbentőnek és az európai jogállamisággal összeegyezhetetlennek tartják a magyar nyelv és nemzeti szimbólumaink használatát korlátozó prefektusi, rendőrségi és fogyasztóvédelmi fellépéseket, amelyek ellen határozottan tiltakoznak. Sürgetik a jogszabályok gyakorlatba ültetését és a valós kétnyelvűség megvalósítását azokon a településeken, ahol a magyarság száma jelentős vagy meghaladja a 20 százalékot. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Kifejezik abbéli reményüket, hogy a 2016-ban esedékes romániai helyhatósági és  parlamenti választások után mind a helyi közigazgatásban, mind a bukaresti törvényhozásban megerősödik a magyar érdekképviselet. Arra bíztatják az erdélyi magyarokat, hogy a közösségük jövőjét cselekvően alakító, felelős polgárként, minél nagyobb arányban vegyen részt a választásokon.

Aggodalommal tapasztalják, hogy az európai terrorveszély ürügyén mind a médiában, mind pedig egyes állami vezetők részéről magyarellenes hangulatkeltés indult el. A veszélyeztetett közösségek, mint például a szórvány- és csángó-magyarok további kiemelt figyelmet érdemelnek.

Felvidék esetében határozottan kiállnak amellett, hogy a szlovák parlament úgy módosítsa az ország állampolgársági törvényét, hogy ne fenyegesse az állampolgárság elvesztése azt, aki más ország állampolgárságáért folyamodik.
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
Krónika

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan
Főtér

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS