Tessék hát mosolyogni.
Oké, erre lehet mondani, hogy azért minden nap rámosolygunk, ha nem másra, hát valamelyik Facebook-ismerősre. (Ez volt a kritikus élű mondat.)
De komolyan, miért van szükség a mosoly világnapjára? Sajnos, már nem kérdezhetjük meg az esemény szülőatyját, Harvey Ball amerikai képzőművészt, ugyanis 2001-ben elhunyt. (Reméljük, mosollyal az ajkán.) Pedig az egész mosolynap-történet belőle fakadt, ha úgy tetszik.
Egész pontosan úgy, hogy Ball 1963-ban megalkotta azt a bizonyos „mosolygós arc”-ot: egy kör alakú sárga folt, benne két ponttal és egy zárójellel. A művész nem is sejtette, mekkorát fog dobbantani ezzel az rémesen egyszerű alkotással. A „smiley face” a világ legismertebb ikonjainak egyikévé vált: milliárdok küldözgették, küldözgetik egymásnak.
Ball úgy érezte, művének üzenete elsekélyesedik. Ezért aztán bevetette a mosoly világnapjának ötletét. Választása október hónap első péntekére esett. A mosoly első világnapját 1999-ben ünnepelték meg, természetesen Harvey Ball szülővárosában, Worcesterben. Ball ugyanabban az évben megalapította a World Smile Corporation szervezetet, ami (némileg elrettentő neve ellenére) a világnapi rendezvények finanszírozásával kezdett foglalkozni. Halála után a nevét viselő alapítvány vette át a korporáció feladatait, és a mosolyos világnapozás ma is működik.
Mi ebből a tanulság? Fogalmunk nincs, a szokásos közhelyeken túl. De bátran tanácsolhatjuk Önöknek is: mosolyogjanak. Mert a mosoly nem csak ráncokat okoz. Örömöt is.
Fotó: celebiography.com
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.