Csak mert mintha az átlagosnál több ilyen sofőr szabadította volna rá magát csütörtökön a romániai közutakra.
A közlekedési rendőröknek ma sem volt unalmas napjuk, annyi szokatlanul kirívó eset történt a közutakon. A legtöbb rendőrt egy – mellesleg – Hargita megyei férfi mozgósította, aki Nagyváradtól szinte Diószegig, több tíz kilométeren át vezetett forgalomban szemben, mások testi épségét veszélyeztető manővereket hajtva végbe. A 112-őn segélyhívószámon egy másik sofőr hívta, ennek köszönhetően Biharon már egy rendőregység várta az extrémül vezető sofőrt, akinek esze ágában sem volt megállni. A rendőrök Diószeg bejáratáig üldözték, itt a férfi hirtelen balra fordult, amikor meglátta az utat lezáró két rendőrautót, és az árokba borult.
A közlekedésiek először azt hitték, hogy részeg vagy drog hatása alatt áll, azonban olyan agresszíven viselkedett, hogy a helyszínen nem tudták elvégezni a tesztet. A kórházi teszt meglepetésükre negatív lett, zavart viselkedése okán a férfit végül beutalták a pszichiátriára. A rendőrség 510 napra (másfél évre) elvette a jogosítványát, addig biztosan kiderül, állapota egyáltalán alkalmassá teszi-e a vezetésre. A 16 büntetőpont összesen 2350 lejnyi büntetést jelent a bepöccent sofőrnek.
Egy Neamț megyei 22 éves sofőr azzal került bele a rendőrségi jelentésbe, hogy felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lopott fával teli furgont, ráadásul nem volt kötelező gépjármű-biztosítása sem. Persze, büntetőeljárás indult ellene.
Brassópojánán a magukat gyorsulási versenyzőknek képzelő driftelőkkel gyűlt meg a rendőrök baja: csütörtökre virradóan, alig pár óra alatt összesen kilenc büntetést állítottak ki szándékos túlkormányzás miatt. Aki ilyesmivel szeret szórakozni, az 580 lejtől 725 lejig terjedő büntetéssel és 30 napos jogsi-felfüggesztéssel számoljon.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.