// 2025. szeptember 12., péntek // Mária

Ma Hedvig, holnap te

// HIRDETÉS

Miközben Szlovákia az EU-tagság tizedik évfordulóját ünnepli, a felvidéki magyarok eltemették Justiciát.

Több százan (egyes források szerint több mint ezren) tüntettek a pozsonyi Vármegyeház téren szerda este a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány, Malina Hedvig mellett, azt követően, hogy a szlovák főügyészség hamis tanúzás miatt vádat emelt ellene.

Emlékszünk, ő az a lány (azóta már kétgyermekes családanya), akinek az ügyét olyan fontosnak találta a szlovák kormány, hogy személyesen Robert Fico akkori (és jelenlegi) miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter is megszólalt, ami legalábbis különös egy láthatóan köztörvényes bűncselekmény esetén. Malina Hedvig kálváriája ekkor kezdődött: azzal vádolták, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt elmondta, s ezért hamis tanúzás miatt a hatóságok eljárást indítottak ellene.

A mostani tüntetést – amelyen több ismert felvidéki magyar közéleti személyiség is jelen volt – a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevű civil ernyőszervezet hirdette meg. A tüntetők egyebek mellett Igazságot Hedvignek, Ma Hedvig, holnap te feliratú transzparenseket emeltek a magasba. A rendezvényen felszólalók – polgári szervezetek képviselői, újságírók – magyarul és szlovákul egyaránt elhangzó beszédeikben felidézték a történteket és bírálták a szlovák hatóságokat és az igazságszolgáltatást.
A tüntetésen felolvasták Zsák Malina Hedvig üzenetét. A nő, aki tavaly decemberben felvette a magyar állampolgárságot és januárban családjával együtt Győrbe költözött, levelében arra mutatott rá, hogy nyitrai megveretése a „legkevésbé fájó megpróbáltatás” volt azok közül, amelyeket az elmúlt években ki kellett állnia.

Fotó: Somogyi Tibor / Új Szó

Ekkor következett a demonstráció leglátványosabb része. A tüntetők átvonultak a megmozdulás másik helyszínére, a pozsonyi Hviezdoslav térre, ahol a Szlovák Nemzeti Színház régi épületében időközben megkezdődött a Szlovákia EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett kormányünnepség. A tömeg előtt néhány, a második világháborús német hadsereg tiszti bőrkabátjaira emlékeztető viseletbe öltözött fiatal egy Justicia (Igazságszolgáltatás) feliratú koporsót vitt, mellettük pedig egy szlovák rendőregyenruhát viselő férfi az igazság római istennőjének öltözött nőt vezetett. Az EU-s ünnepség miatt rendőrségi kordonokkal részben lezárt téren a beöltözött fiatalok szimbolikusan újrajátszották a nő megveretését.

A tüntetés, amelyet nem kísért rendbontás, a magyar himnusz eléneklésével ért véget.

Andrej Kiska újonnan megválasztott, júniusban hivatalba lépő szlovák államfő egyébként a közelmúltban úgy nyilatkozott, ha elítélik Malina Hedviget hamis tanúzás miatt, kegyelmet ad neki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Bolojan: tetszik, nem tetszik, emelnünk kell a nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában
Székelyhon

Bolojan: tetszik, nem tetszik, emelnünk kell a nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában

A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.