// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Lehet, hogy sikerült kihisztizni, hogy már a jövő héten kinyithassák a vendéglők belső tereit

// HIRDETÉS

A vendéglátósok keményen győzködték a kormányt.

Miután a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások lazításának eddigi három lépcsőjében a megszorítások nagy részét feloldották, van egy ágazat, amelynek képviselői továbbra is szorgalmasan szívnak: a vendéglátóipar.

Ráadásul már kétszer is megvezette őket a kormány, hiszen az eredeti ígéretek szerint már a lazítás második körében lehetővé kellett volna tenni számukra, hogy a teraszok után a belső tereket is megnyithassák, hogy aztán a fertőzöttek számának növekedése miatt még július elsejétől se engedélyezzék.

Igaz, a lazítások ez utóbbi hullámát gyakorlatilag teljes egészében elhalasztották.

A hivatalos adatok szerint az ágazatban 40 ezer cég működik, az éves forgalom hárommilliárd euró. A vendéglátósok körében végzett felmérés szerint az érintettek meglehetősen sötét forgatókönyvet vázoltak fel: ha nem működhetnek rendesen, akkor 2,4 milliárd euróval csökkenhet a forgalom, és a mintegy 400 ezer alkalmazottból 320 ezer utcára kerülhet.

A HoReCa-ágazat (azaz a szálloda-, vendéglő- és kávézó-üzemeltetők) képviselői azonban nem akarják hagyni magukat, hiszen annak ellenére is nehéz helyzetben vannak, hogy a meleg nyári idő ellenére az emberek jó része úgyis szívesebben időzik a teraszokon, mint a belső helyiségekben.

Egyrészt azért, mert a távolságtartási szabályok miatt kevesebb asztalt használhatnak a vendégek, másrészt azért, mert a szállodák vendéglőiben nehéz ellátni a vendégeket, ha csak a teraszokat használhatják.

Ezért aztán a második hidegzuhany után ismét kikövetelték a kormánytól, hogy egyeztessenek egy sort az újranyitásról, és a csütörtöki tárgyalás után felcsillant az esély, hogy mégis sikerül megállapodása jutni.

Most valószínűnek tűnik, hogy július 15-én mindenképpen megnyithatnak a belső terek, ugyanakkor egyes értesülések szerint még ennél is korábbi lehet a nyitás: ha minden jól megy, akár már jövő héten, szerdán vagy csütörtökön visszatérhetnek a vendégek a belső helyiségekbe.

Ludovic Orban miniszterelnök csütörtökön este azt mondta: ha sikerül megállapodni a vendéglátósokkal arról, hogy betartanak bizonyos szabályokat, akkor a kormány hozzájárul a nyitáshoz.

Ehhez létrehoztak egy bizottságot a gazdasági és az egészségügyi minisztérium, az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság, valamint a vendéglátósok képviselőinek részvételével.

A testület feladata az, hogy a hétvégére kidolgozza a szabályokat a belső helyiségek működésére, és a teraszokon bevezetett korlátozások enyhítésére.

Ezzel kapcsolatosan csak azt nem értjük, miért nem dolgozták ki már hetek óta a szabályrendszert.

De hát Romániát ismerve már az is pozitívumnak számít, hogy nem eleve azt követően akarják kidolgozni őket, hogy a vendéglők már rég újranyitottak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro