Az amerikai elnök ma két fontos bejelentést tett a Twitteren: az egyik a klímaegyezménnyel, a másik a covfefével kapcsolatos.
Hogy mivel? Hát ez az: Donald Trump, akit méltán nevezhetünk Minden Idők Legtöbbet Twitterező Politikusának, az est leple alatt egy rendkívül titokzatos bejegyzéssel lepte meg követőit. Erről van szó:
Beágyazni azért nem tudjuk, mert azóta törölték. Az internet népe valósággal felbolydult, és rögtön megindult a találgatás, mit is jelent a posztban szereplő titokzatos „covfefe” kifejezés – leginkább arra gyanakodhatunk, hogy az elnök a „negative press coverage” („negatív sajtóbeszámolók”) szintagmát akarta leírni, de tweetelés közben elaludt és kiejtette a kezéből a telefont, esetleg a macskája végigzongorázott a billentyűzeten.
Később – miután a közösségi oldalakat elárasztották a covfefés mémek – maga Trump is igyekezett viccesre venni a figurát, és egy újabb bejegyzésben arra szólította fel Twitter-követőit, találják ki, mit jelent a „covfefe” kifejezés.
Trump ugyanis tweetelt mást is nemrég: mégpedig azt, hogy pár napon belül nyilvánosságra hozza a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatos döntését.
„Döntésemet a párizsi egyezményről néhány napon belül bejelentem. TEGYÜK ISMÉT NAGGYÁ AMERIKÁT!” – állt a szerdán délelőtt közzétett mikroblog-bejegyzésben.
A gyors és többnyire megbízható információiról ismert Axios hírportál szerda délelőtt ugyanakkor meg nem nevezett, de a döntést állítólag közvetlenül ismerő forrásokra hivatkozva azt jelentette: Trump kilépteti az Egyesült Államokat az egyezményből.
Az Axios hírportál értesülésének megjelenése után nem sokkal az ENSZ hivatalos Twitter-oldalán hangsúlyozta, hogy „a klímaváltozás tagadhatatlan”.
Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
A Laszlo-Constr Kft. megkezdte a Riverside Retail Park kereskedelmi központ kivitelezését Székelyudvarhely legdinamikusabban fejlődő övezetében.
A borravaló megadóztatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, kezdeményezték a megszüntetését. Az álorvosok, álpapok és álrendőrök mellett megjelent az álközjegyzői „szakma” is.

Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.

Az energiaegyensúly-hiány a vonatközlekedést is befolyásolhatja húsvétkor. A romániai digitális kompetenciakeretet akarja egységesíteni Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

… az államelnök-jelöltek sikeresélyét szinte percenként mérik most már, és van is egy meglepetés… és egy kórház műtőjében éppen beavatkozás közben vált le a mennyezet.

Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Az egyik államfőjelölt bevezetné a halálbüntetést. Egy tíz éves autóvezető gyereket üldözött a rendőrség kilométereken át.

Módosulnak a medvékkel kapcsolatos jogszabályok. A románok majdnem mind az EU-ban és a NATO-ban maradnának egy új felmérés szerint.

Továbbá: Emil Boc polgármester mondott egy viccet Marikával meg Pistivel. És: a kormány hadat üzent az iskolákban éktelenkedő udvari budiknak.