Szombat este 120 román állampolgár rekedt Amszterdamban a repülőgép meghibásodása miatt, majd vasárnap reggel hat utast felejtettek le a pótjáratról.
Mintegy 120 személy rekedt szombat este Amszterdamban a Schipol légikikötőben, miután a TAROM légitársaság Bukarestbe induló repülőgépe meghibásodott.
A TAROM kártérítést ad az Amszterdam–Bukarest járat utasainak, a légitársaság amszterdami képviseletének vezetőjét pedig leváltják, nyilatkozták vasárnap az Agerpres hírügynökségnek szállításügyi források.
„A TAROM betartja a törvényeket és kártérítést ad az amszterdami járat utasainak. Az új ügyvezető igazgató (Wolff Werner-Wilhelm – szerk. megj.) kérte az utasok listáját, hogy személyesen is kapcsolatba léphessen velük, de még nem kapta meg a listát. Ma arról döntött, hogy leváltja a TAROM amszterdami képviseletének vezetőjét” – mondták a források.
A TAROM létrehozott egy krízishelyzeteket kezelő csoportot az Amszterdam–Bukarest járat miatt.
A Digi 24 úgy tudja, hogy azután döntöttek az amszterdami képviselet vezetőjének menesztéséről, miután hat utast „lefelejtettek” arról a gépről, amely a meghibásodott gép helyett szállította vasárnap reggel Bukarestbe – tizenkét óra várakozás után – a pórul járt utasokat.
Az egyik utas, akinek második nekifutásra sem sikerült hazajutnia a TAROM-mal, a hírtelevízónak elmondta: hatan úgy döntöttek, hogy egy szállodában töltik az éjszakát, amíg a pótjárat meg nem érkezik. Bár kapcsolatban maradtak a TAROM képviselőjével, az tévesen rossz felszállási időpontot közölt velük, így lemaradtak a második repülőről.
Werner Wilhelm Wolff, a TAROM légitársaság ügyvezető igazgatója tárgyalt a hat turistával, akik Amszterdamban rekedtek. Az igazgató arról biztosította az utasokat, hogy alternatív útvonalakat keresnek, hogy mihamarabb Bukarestbe repülhessenek, tájékoztatott a légitársaság közleménye.
A közlemény szerint az igazgató elmondta, hogy a légitársaság a jelenlegi nemzetközi törvényeket is betartva kárpótlást ad a ROT364 számú járat utasainak.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.

További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.