Eredetileg arról volt szó, hogy idén novemberig minden készen áll majd arra, hogy működőképes legyen, de mint kiderült, túl optimista becslés volt.
A Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtérről már többször felröppent a hír, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy elkészüljön, korábban a Brassó megyei önkormányzat idén novemberre ígérte a megnyitását. Ehhez képest a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) igazgatója, Adrian Cojoc már 2023 júniusáról beszél, mint határidőről.
Azt már a korábbi optimista becsléskor lehetett sejteni, hogy lesznek késlekedések, főleg miután a repülőtérprojekttel megbízott igazgató is figyelmeztetett: ha a reptér működőképes is lesz erre az időpontra, ez még nem azt jelenti, hogy el is indulhat az első járat. Sok tényező befolyásolja az átadást, de állítólag a rádiónavigációs berendezések késése indokolja a közel egyéves halasztást.
A mintegy 300 ezer utassal számoló Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtér elkészülte így is felér egy csodával, hiszen ötven éve nem épült új repülőtér Romániában. Különlegessége, hogy virtuális irányítótoronnyal fog működni. A bukaresti és a kolozsvári után a harmadik legnagyobb repülőtér lesz az országban, komoly konkurenciát jelentve a marosvásárhelyi vagy a nagyszebeni reptereknek.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!

És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.

A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.

Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.

Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.

Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.