Visszalő az RMDSZ az SZNT-re. A szövetség szerint Izsák Balázs árnyékra vetődött, mert a sajtóból tájékozódott.
Az RMDSZ az elmúlt 25 év magyar kormányai megbízható és kiszámítható partnerének tekinti magát. Az RMDSZ ezt abban a szerdai közleményben közölte, amelyben Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének a keddi közleményére válaszolt. Az SZNT elnöke azt rótta fel Kelemen Hunornak, hogy az autonómiáról folytatott hétfői bukaresti pódiumbeszélgetésen nem védte meg a magyar kormányt, amikor román értelmiségiek úgy vélekedtek: Orbán Viktor támogatása inkább teher, mint segítség az RMDSZ-nek, és bírálták a magyar alkotmányt.
Az RMDSZ szerint „Izsák Balázs árnyékra vetődött", amikor újságcikkek alapján fogalmazta meg véleményét, és „valótlanságokat tartalmazó nyilatkozattal próbálja manipulálni az erdélyi magyar közvéleményt".
Az RMDSZ közölte: aktív szerepet vállal a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában, és mindig is híd szerepet töltött be a két ország között, azt hangsúlyozván, hogy az erős Magyarországgal való partnerségi kapcsolat az erdélyi magyarok javát szolgálja.
Az RMDSZ szerint Izsák Balázs „rossz célpontra lő, hiszen az autonómia kérdésében nem az RMDSZ-t, hanem a román közösség közönyét, elutasítását kell legyőzni". Azt is hozzátette, hogy a bukaresti pódiumbeszélgetés teljes felvétele hamarosan elérhető lesz az RMDSZ honlapján.
Az RMDSZ-szel azt követően romlott meg az SZNT kapcsolata, hogy szeptemberben a szövetség nyilvánosságra hozta székelyföldi autonómiatervezetét. A tervezetet Izsák Balázs SZNT-elnök közvitára alkalmatlannak nyilvánította, és bejelentette, Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjét támogatja a romániai államfőválasztáson. Szilágyi korábban az SZNT által kidolgozott székelyföldi autonómiastatútum képviseletét ígérte.
A novemberi államfőválasztáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök próbálja megszerezni a magyarok szavazatait.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.