// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Lefoglalta az állam a hajdani Hexi Pharma gyártósorait, hogy fertőtlenítőt gyártsanak

// HIRDETÉS

Ez a szükségállapot első ilyen intézkedése.

Az idősebb generáció tagjai még ma is összerezzen a rekvirálás szó hallatán, mivel a múlt század háborúinak idején ez azt jelentette, hogy jött a katonaság és vitte a disznót, tyúkot, libát, lisztet, vagy akár a házat is.

Viszont amit a román állam a hétfőn bevezetett szükségállapot egyik első intézkedéseként meglép, megváltoztathatja ezt a negatív jelentést. Azt tervezik ugyanis, hogy a védelmi minisztérium szakembereinek segítségével beindítják az egykori Hexi Pharma gyártósorait és állami hatáskörben fertőtlenítőszereket gyártanak majd – tudta meg az Europa FM rádió kormányzati forrásokból, az értesülést pedig Florin Cîţu pénzügyminiszter is megerősítette.

Emlékszünk, ugye, a Hexi Pharma pár évvel ezelőtt bukott bele egy hatalmas botrányba, miután kiderült, hogy a cég hamisított, felhígított, hatástalan fertőtlenítőszereket adott el igen sok kórháznak országszerte (az ügy részleteiről itt olvashat többet). A meglévő gyártósorok mellett az állam bizonyos mennyiségű klórt is lefoglal.

A lépést az teszi szükségessé, hogy miután a Hexi Pharma tevékenységét a bíróság korábban beszüntette, a hazai piacon nem maradt más egészségügyi fertőtlenítőgyártó.

A hétfőtől bevezetett szükségállapot idején az állam magántulajdonban levő javakat is lefoglalhat, értéktérítéssel vagy anélkül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét
Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro