// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Lazítanak a lazításon: függetlenül a beoltottak számától, június 1-jétől újabb enyhítések lesznek

// HIRDETÉS

Eddig az ötmillió beoltott személy feltételéhez kötötték az egyes korlátozások feloldását, most viszont azt mondja Cîţu, nem ez a lényeg.

Továbbra is bizakodó Florin Cîţu kormányfő: szerinte tartható lesz a június elsejére kitűzött oltási cél, meglesz az ötmillió beoltott személy Romániában. Ha véletlenül mégsem, akkor sincs semmi baj, hiszen nem a számon van a lényeg – magyarázta –, hanem azon, hogy leküzdjük a koronavírus-járványt. Függetlenül a cél teljesítésétől tehát lesznek lazítások június 1-től.

Bejelentése azért meglepő, mert korábban azt ismételgette, hogy minden lazítás a beoltottak számától függ,

és Klaus Iohannis is ezt mantrázta, amikor bejelentette a kötelező utcai maszkviselés részleges eltörlését.

Cîţu szerdai „lazaságához” az is hozzájárulhatott, hogy eldicsekedett: Románia már a második egymást követő alkalommal a legmagasabb negyedéves gazdasági növekedést könyvelheti el az Európai Unióban. Ez szerinte azt mutatja, hogy jó munkát végeztek az elmúlt évben. (Kár, hogy ebből a gazdasági dübörgésből nem sokat érzékelhetünk).

Az megjegyzendő, hogy olyan nagyon látványos lazításokra nem lehet számítani június 1-től.

Az ütemterv szerint ettől az időponttól az esküvőket, keresztelőket, családi eseményeket 70 résztvevővel lehet megtartani nyílt téren, zárt térben pedig 50 személy csődülhet össze. Egyetlen kiskapu a létszámkorlátozás kicselezésére, ha a szervezők garantálják a résztvevők oltottságát. Ez érvényes a fitnesztermekre is.

Sajtóértesülések szerint augusztus 1-től beindulhat a fesztiválszezon is,

csak nem egészen abban a formában, amire a szervezők számítottak.

A rendezvények legfeljebb két napot tarthatnak, és összesen ötezren vehetnek részt, de garantálni kell minden résztvevő számára 2 négyzetméternyi mozgásteret. Augusztus 1-ig elviekben már a hatmillió immunizált lakosnál kellene tartsunk, ha csak nem mondanak le végleg az ütemtervről.

Az elmúlt 24 órában egyébként 94 417 személyt oltottak be, 32 449-et az első dózissal, 61 968-at a másodikkal. Eddig összesen 7 026 106 vakcinát használtak fel 4 029 619 személyt immunizálva.

A tanügyminisztérium összesítése szerint 55 000 16 és 18 év közötti diák kapta meg eddig az oltást. A beoltott oktatók számára egyelőre nincs semmilyen naprakész kimutatás. A legutóbbi adatok szerint a 350 000 tanügyi alkalmazottból legalább 160 000-en oltakoztak, de ebbe nem számították bele a regisztráció nélkül beoltottakat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro