Tizenegy évvel a Farkasok után Róma másik szimbóluma, a Sas is behódolt Kolozsvárnak.
Van egy jó szokása a CFR focicsapatának, amihez csütörtök este is hű maradt: ha bejut egy európai kupasorozat csoportkörébe, ott mindig megnyeri első meccsét. Pedig a Lazio ellen ugyanúgy esélytelenként indult, mint 2008-ban, első Bajnokok Ligája-szereplésekor az olasz főváros másik sztárcsapata, az AS Roma ellen. Az akkori meccs hőse, Juan Emanuel Culio ezúttal ugyan csak csereként kapott tíz percet a fellegvári meccsen, a történelem azonban 11 év és három nap után ismételte önmagát: hiába lőtték az olaszok az első gólt, a CFR 2-1-re győzött és máris vezeti csoportját.
A meccs embere: Mike Cestor. A CFR játékosai közül szinte mindenki remekül játszott, de a francia belső védő Kolozsvárra igazolása óta most játszott messze a legjobban, hét megnyert fejpárbaj, öt szerelés és kilenc tisztázás szerepel a statisztikájában.
A meccs olasza: Dan Petrescu. A CFR óriási meglepetésre feladta megszokott 4-1-4-1-es játékrendszerét, és a Serie A-ban népszerű három belső védős felállással fogadta a Laziót. A húzás bejött, a vendégcsapat ugyan 65%-ban birtokolta a labdát, de kapura csak az első félidőben volt veszélyes, a másodikban Simone Inzaghinak nem volt válasza a CFR fordítására.
A meccs cseréje: Traoré helyett Omrani. Azt se nagyon értettük, miért a hórihorgas elefántcsontparti csatár kezdett a BL-selejtezőkben hat gólt szerző francia helyett, de a szünetre Petrescu is rájött, hogy nem érdemes a padon tartani legjobb formában levő támadóját. Míg Traoré 45 perc alatt alig kilencszer ért a labdához, és kapura egyszer sem lőtt, Omrani a második félidőben négyszer is helyzetbe került, és egy kapufa után a győztes gólt is befejelte.
A meccs csalódása: a Lazio szurkolói. A hírhedt római ultrák helyett mindegy 120 csendesen szemlélődő vendégszurkoló jött el csak a meccsre, a többségük nem is Itáliából érkezett, hanem a környező országok Lazio-szurkolóit képviselte.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.