A BT Aréna körül kialakult botrány eltussolása közben elég meredek dolgokat állítottak az illetékesek.
A Știri de Cluj kolozsvári hírportál még tavaly borította rá a BT Aréna néven ismert, többfunkciós sportcsarnok igazgatója, Ionuț Rusu fejére a bilit, nyilvánosságra hozták ugyanis, hogy a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó csarnok pénzéből luxusruhákat, golfütőket és méregdrága piákat vásároltat a vezetőség. A beszerzett ruhanemű között például 700 és 1000 lej közötti Hugo Boss felsők, nadrágok és több mint 1000 lejt érő Wellensteyn dzsekik is szerepeltek.
Maga a nagy bevásárlás még 2020 decemberének végén zajlott, azóta az ügy aktája már a kolozsvári ügyészségre került, ám van itt egy kis csavar. Ionuț Rusu ugyanis nemcsak az ország legnagyobb sportcsarnokának igazgatója, hanem megyei tanácsos is – volt egészen keddig.
Az ügyet azóta is hűségesen követő Știri de Cluj most azt gyanítja, hogy emberünk azért mondott le a politikai funkcióról, mert így a korrupciós ügye nem kerül tovább a kolozsvári ügyészség asztaláról az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) asztalára, így pedig jóval kisebb felhajtás mellett lehet túl a dolgon, és még időt is nyer.
Egyesek azt is tudni vélik, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kötelékébe tartozó Ionuț Rusu a szintén PNL-s polgármester, okos Kolozsvár atyja, Emil Boc védence, és a megyei tanácselnök, Alin Tişe elnéző jóindulatát is élvezi. Ezt némiképp megerősíti az, hogy mindkét említett elöljáró megpróbálta elmismásolni az ügyet a sajtó megkeresésére, Tişe maga is megerősítette, hogy Ionuț Rusu személyes okok miatt mondott le a tanácsosi tisztségről, és kiemelte azt is, milyen jól tudtak ők együtt dolgozni a megyei tanácsban.
A legviccesebb mégis az az egészben, hogy az ügy kipattanásakor a BT Aréna vezetősége megpróbálta azzal elintézni az egészet,
Ön látott már munkást havat lapátolni ezer lejes Boss felsőben, golfütővel?
A vezetőség is érezhette, hogy nem túl hihető a mese, mert az igazgató úr végül visszafizette az elvásárolt 10 ezer lejt a sportcsarnok kasszájába.
Ionuț Rusu különben az Adevărulnak végül azt nyilatkozta, azért mondott le a megyei tanácsosi posztjáról, mert a teljes idejét a BT Aréna vezetésének kívánja szentelni.
A hóeltakarító munkások ennek csak örülhetnek.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.