// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Lángok pusztítottak a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Parkban

// HIRDETÉS

A lángokat sikerült megfékezni, de a szárazság miatt őrködni kell.

Tűz ütött ki a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Parkban egy nehezen megközelíthető helyen.

Hegyi Barna, az egyedüli székelyföldi nemzeti park igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a lángok csütörtök délután csaptak fel az 1796 méter magas Nagyhagymás csúcs alatti gyepes területen.

Feltehetőleg a csúcsról ledobott cigaretta gyújtotta meg a száraz növényzetet. Elmondta, hogy az erdő is kezdett égni, de a nemzeti park felügyelőinek néhány fa kivágásával és árok ásásával sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését a szomszédos fenyőerdőre.

„Sziklapárkányokon égett a talaj és az aljnövényzet. A tüzet sikerült megállítani, de teljesen eloltani a terepviszonyok miatt nem lehet. Ezért ott kell őrködni vizes bödönökkel mindaddig, amíg eső lesz" - nyilatkozott Hegyi Barna. A nemzeti park igazgatója szerint mintegy egyharmad hektáros területen pusztult el a növényzet. Azt még nem tudják, hogy a nemzeti park védett növényállománya milyen mértékben károsodott.

„A sziklák, kövek között száraz gyökerek vannak, a gyep és a talaj is porszáraz, és úgy ég, mint a puskapor" - magyarázta az igazgató. A terepjárókkal körülbelül egy kilométerre tudják megközelíteni a helyszínt, onnan csak bödönökben, háton tudják felszállítani a tűzoltáshoz szükséges vizet. Az igazgató elmondta, jelenleg az érintett közbirtokosság önkéntesei és a katasztrófavédelem tűzoltói vannak a helyszínen, éjjelre a nemzeti park alkalmazottai váltják őket.

A 657 négyzetkilométeres Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park Székelyföld egyetlen nemzeti parkja. Területe nagy része Hargita megyéhez, kisebb része Neamt megyéhez tartozik. A nemzeti park területét nagyobbrészt lucfenyőerdők borítják, de elegyes állományú erdők, szubalpesi legelők és kaszálók, valamint fajgazdag, ritka és bennszülött növényfajokkal borított mészkősziklák is találhatók a védett területen.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást
Székelyhon

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást

Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.

// még több főtér.ro