Igaz, nem egy szocreál komplexumba, hanem egy sok (jó, nem 12) csillagos szállodába.
Csütörtök délután Klaus Iohannis, Románia történelmének első kisebbségi (szász, nem magyar) elnöke Kolozsvárra villámlátogat.
Emlékeznek, ugye, Viorica Dăncilă közelmúltbeli látogatására a kincses városban? Amikor az ország miniszterelnökét gyakorlatilag el kellett bújtatni egy lakótelepi komplexumban, a központban dühösen várakozó tüntetők elől?
Na, Klaus Iohannist is egy lakótelepi épületbe viszik a házigazdák. Igaz, nem a Györgyfalvi negyedről van szó, és nem is a Mercur komplexumról, hanem a Jó napot (Bună Ziua) negyedről és a Grand Hotel Italia nevű giccsmonstrum szállodáról. Ahol is az elnök úr a program szerint helyi notabilitásokkal találkozik. Csak úgy, isten őrizz, nem azért, mert választási kampányhajrá van! Dehogy! Hiszen Klaus Iohannis pártonkívüli vagy felüli, ahogy tetszik. És elnökválasztás sincs. Szóval minek kampányoljon? (Na, itt nyugodtan tessék velünk együtt röhögni.)
Miután jól (nem kampány)kibeszélték magukat, Klaus Iohannis szépen lecsorog a kincses város központjába, pontosabban a Farkas utcába. Ahonnan a látogatás előkészületei során jelen sorok szerzőjének autóját a hatóság csak úgy, mindenféle bejelentés és beszólás nélkül elvitte. Mert így működik a demokrácia.
Szóval, ez a Klaus Iohannis eljön a Farkas utcába, bemegy az Auditorium Maximumba (a filharmónia hangversenyterme a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Európai Tanulmányok Karán), ahol… bizony, Klaus Iohannis, az író bemutatja legújabb, EU.RO – Nyílt dialógus Európáról (EU.RO – Un dialog deschis despre Europa) című könyvét.
Aki szeretne dedikáltatni magának egy példányt (nem kampánycélból), csütörtök délután pontban öt órakor legyen a Farkas utcában. A könyvvel persze, mert nem biztos, hogy a helyszínen dobálózni fognak vele.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.