// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Küzdelemből jeles: az angol után a német válogatott sem nyert a Puskás Arénában

// HIRDETÉS

Majdnem egy évvel az Európa-bajnokságon, Münchenben játszott német–magyar összecsapás után újra találkozott a két csapat, és ismét döntetlent játszottak.

Most is a magyarok lőtték az elsőt: az egy héttel korábbi angolverésben is főszerepet játszó Nagy Zsolt vágta a léc alá a labdát, miután Sallai Roland fejesét még védte Manuel Neuer. Most is a németek egyenlítettek, alig három percen belül, az angoloknak is betaláló Jonas Hofmann kiugrása után.

A játék képe azonban nagyon más volt, mint egy éve. A labdát ugyan most is jóval többet volt a németeknél (65%), helyzetbe viszont a magyarok kerültek többször. Gulácsi Péter kapujára nem is ment több lövés, bár ehhez a második félidőben kellett Willi Orbán látványos szerelése is, Neuer viszont hat védéssel zárta a meccset.

A magyar szélső védők, Nagy Zsolt és Fiola Attila okozták a legtöbb zavart a német védelemben – Hansi Flick háromvédős rendszere közel járt a tavaly nyáron kinevezett német edző első válogatott vereségéhez. Az NB I gólkirálya, Ádám Martin fejeseinél azonban nagyon kijött a nemzetközi rutin hiánya…

Végül a németek a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában is 1-1-et játszottak, a magyarok pedig három topválogatott ellen szereztek négy pontot az elit csoportban.

A másodosztályban meglett Románia első győzelme, a finnek ellen Nicușor Bancu fejes gólja mellett volt két kapufa és George Pușcaș kihagyott tizenegyese is – de a végén a védelem hozta össze Edward Iordănescu első győzelmét.

Nemzetek Ligája, A-osztály, 3. csoport, 3. forduló:

Magyarország–Németország 1-1 (Nagy Zs. 6., illetve Hofmann 9.)

Anglia–Olaszország 0-0

Az állás: 1. Olaszország 5 pont, 2. Magyarország 4, 3. Németország 3, 4. Anglia 2.

B-osztály, 3. csoport:

Románia–Finnország 1-0 (Bancu 30.)

Montenegró–Bosznia-Hercegovina 1-1 (Marusics 66., illetve Menalo 62.)

Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 5, 2. Finnország 4, 3. Montenegró 4, 4. Románia 3.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?
Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro