// 2024. október 2., szerda // Petra
Marosvásárhely

Kulturális programban és könyvben nem lesz hiány a vásárhelyi könyvmustrán

Huszonegyedik alkalommal nyitja meg kapuit Erdély legnagyobb könyvvására Marosvásárhelyen.

Idén is több ezer kötettel, rangos irodalmi eseményekkel, színházi produkciókkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár – jelentették be a szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon. Az idén 21. alkalommal november 12–15. között megtartott könyves szemle legnagyobb érdeklődésre számot tartó programjaként a szervezők Halász Judit magyarországi énekesnő koncertjét említették, mivel a leginkább gyerekdalai révén ismert énekesnő még soha nem koncertezett Erdélyben.

Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: idén négy naposra bővül a vásár. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy idén külön standdal, a magyar irodalom ritkaságait bemutató kiállítással és több érdekes programmal lesz jelen a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), amely egyben a vásár szellemi védnökségét is elvállalta. Mindeddig

35 kiadó jelezte részvételi szándékát, de további kiadók jelentkezését várják.

Idén kiemelt figyelmet fordítanak a Marosvásárhelyen élt íróknak, költőknek, így a könyvbemutatóknak, író-olvasó találkozóknak helyet adó két termet is  marosvásárhelyi szerzőkről, Székely Jánosról és Jánosházy Györgyről nevezték el. Ez utóbbi esetében szombaton Hullócsillag néven emlékestet tartanak a színház Kistermében szombaton este fél 8-tól.

A vásár további programjait Szepessy Előd a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke ismertette. A könyves szemle első napján november 12-én 17 órától a már lassan hagyománnyá váló Irodalmi estre kerül sor, amelynek keretében Györe Balázzsal, Tompa Andreával és Papp Sándor Zsigmonddal Károlyi Csaba az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget. Ugyancsak csütörtökön este 19 órától kerül sor a vásár nyitógálájára, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Uniter-díjra jelölt Leonce és Lénája követ.

November 13-án, pénteken 17 órától az erdélyi szépirodalmi lapok főszerkesztői kerülnek reflektorfénybe

egy kerekasztal-beszélgetés erejéig, így nyújtva betekintést a jelenkori irodalmi lapok világába. Az esten jelen lesznek a Látó, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Korunk, a Székelyföld és a Várad című lapok képviselői. 9.30-tól pedig Garaczy László Ovibrader című művének feldolgozását láthatják ifj. Király István rendezésében. Szombaton, november 15-én Halász Judité a főszerep, hiszen 11, illetve 17 órától is ő várja a kicsiket és nagyokat Csiribiri koncertjére. A már említett  Jánosházy-emlékestre pedig 19.30-tól kerül sor.

A legkisebbeknek szervezett programokról Makkai Kinga számolt be. “Közel húsz gyerekprogram szerepel idei kínálatunkban. Mindenféle korosztályra gondoltunk: a cseperedőket mozgásos, fejlesztő játszóházba, a kisebbeket bábelőadásra, az óvodásokat mesefoglalkozásra, a kisiskolásokat pedig különböző könyves foglalkozásra hívjuk.” – hangsúlyozta Makkai Kinga, aki a múlt héten meghirdetett Olvasd el, és játssz velünk! olvasásnépszerűsítő vetélkedőt is bemutatta. „Három korosztálybéli csapatok jelentkezését várjuk, akik a kijelölt műveket a könyvvásár idejéig kiolvassák, és a könyv kapcsán kidolgozott feladatokat megoldják” – mondta.

A játékra vasárnapig, október 4-ig lehet jelentkezni,

az első 15 jelentkező csapat ajándékba kapja a könyvet, melyet jövő héten szerdától péntekig 12 és 16 óra között a Bernády György Közművelődési Központ székházában, a vásárhelyiek számára közismerten a Bernády Házban vehetnek át.

A sajtótájékoztatón a könyves szemlének otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila is jelen volt, aki természetesnek tartja, hogy mint a kultúrát népszerűsítő, teremtő intézmény támogasson egy ugyanilyen célt szolgáló másik kulturális intézményt, hiszen csak így lehetnek jobbak és jobbak.

A könyvvásár reggel 10 és este 8 között lesz nyitva, november 15-én, vasárnap pedig 14 óráig várják a látogatókat. A gyerekeknek szánt programokat illetően hétköznap délelőttönként elsősorban az iskolai csoportokat várják a Gyermekszigetre (előzetes bejelentkezés szükséges),

míg délutánonként és hétvégén a családi programoké a főszerep.

A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár támogatói: Maros Megye Tanácsa, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma, Balassi Intézet, RMDSZ, Communitas Alapítvány, Aages, Bioeel.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.