Így nézhet ki majd ténylegesen a rettentő csicsásnak bemutatott első román villanyautó.
Mert hogy nem világító narancsszínű csíkokkal meg egyéb bizbaszokkal kezdik árulni majd, az biztos. Tudjuk, hogy működik ez: az autógyártók olyan járgányokról rántatják le a leplet a miniszoknyás lányokkal a nagy autókiállításokon, hogy az embernek az az érzése, a jövőbe csöppent, ahol kizárólag élénk színek és vad formák dominálják a használati tárgyak esztétikáját. Aztán kijön a sorozatmodell és szinte nem is hasonlít a bemutatott sci-fire. A Dacia (vagyis hát anyacége, a Renault-csoport) úgy tervezte, hogy a március eleji Genfi Autószalon lesz a helyszíne a már korábban bejelentett elektromos népjármű bemutatásának. Csak hát a koronavírus közbeszólt, a Genfi Autószalont lefújták a szervezők a járványveszély miatt, így a Daciának nem volt más választása, mint hogy a Facebook-oldalán mutassa meg az olcsónak szánt kis járművet, ami nem más, mint a Dacia Spring. Egyelőre csak annyit tudni róla, hogy egy teljes töltéssel 200 kilométert tud majd megtenni, hossza 3,73 méter lesz (ami 34 centivel kevesebb, mint a Sanderóé, vagyis tényleg kicsi autóról van szó) és hogy 2021-ben kezdődik a sorozatgyártása. Az árát 15 ezer euró körül saccolják, ami egy ilyen pici járgány esetében borsosnak tűnhet, de hát ez 100 százalékosan elektromos autó, kéremszépen. Mi azt próbáltuk elképzelni, hogyan fog majd kinézni a Dacia Spring, amikor a bemutatót övező narancsszínű köd felszáll, a gyárban elindulnak a futószalagok, Popescu úr pedig egy szürke hétköznapon beállít egy Dacia-szalonba, hogy kérnékszépen már egy ilyen villanydácsiát vörogfrumosz. Mutatjuk előbb a csicsát, majd a várható valóságot, miután képszerkesztővel leszedtünk az autóról mindent, ami szerintünk nem lesz rajta:
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.