// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Kormányra lépés: szó sem volt a székely jelképekről?

// HIRDETÉS

A korábbi hírekkel ellentétben, mégsem szabta a kormányra lépés feltételéül a székely zászló kitűzésének engedélyezését, mondja Victor Ponta és helyettese.

Victor Ponta miniszterelnök és helyettese pénteken egybehangzóan úgy nyilatkozott: az RMDSZ nem szabta kormányra lépése feltételéül a székely zászló kitűzésének engedélyezését.

A szociáldemokrata kormányfő római látogatása során újságírói kérdésre elmondta azt is: a szövetség azt sem kezdeményezte, hogy Bukarest álljon el attól a több mint félszáz pertől, amelyet a székelyföldi megyék prefektusai indítottak a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok ellen a székely zászló kitűzése miatt.

„Nem lehet lemondani ezekről a bírósági keresetekről. Azt azonban rendjén valónak találom, hogy a helyi közigazgatási egységek épületein Románia és az Európai Unió zászlaján kívül helyet kapjanak a helyi közösségek szimbólumai is, legyen szó Gorj, Teleorman vagy Hargita megyéről" – jelentette ki Victor Ponta, hozzátéve: amíg tiszteletben tartják Románia és az EU jogszabályait, nem fordulhat elő, hogy a hatóságok „boszorkányüldözést" folytassanak a helyi önkormányzatok vagy a nemzeti kisebbségek ellen.

Hasonlóképpen foglalt állást a nap folyamán Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes is, leszögezve: szóba sem jöhet, hogy a kormány területi képviselői visszavonják bírósági keresetüket.

A témában egyébként Borbély László pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szociáldemokratákkal folytatott eddigi tárgyalások során „felmerült" a helyi és megyei jelképek, illetve a nemzeti szimbólumok használatának szabályozása.

A székelyföldi polgármesterek ellen indított zászlóperekről szólva a szövetség politikai alelnöke úgy vélekedett, az RMDSZ kormányzati jelenléte „talán segít megértetni" a prefektusokkal: nem az a fő feladatuk, hogy hetente újabb pert indítsanak a magyar jelképek ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro