// 2026. november 4., szerda // Károly

Konzervatív EU-fordulatra vár az SZNT, úgyhogy egyelőre nem nyújtja be a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést

// HIRDETÉS

Az Ursula von der Leyen vezette Bizottságtól ugyanis nem várnak túl sok jót a nemzeti kisebbségek lakta területek támogatását illetően.

Nem bízik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a jelenlegi, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban, ezért egyelőre kivár, és nem nyújtja be azt a sikeres polgári kezdeményezést, amelyet a nemzeti régiók uniós szintű támogatásáért indított.

Ezt Izsák Balázs, az SZNT elnöke mondta el, azzal indokolva a döntést, hogy nem szeretnék, hogy a von der Leyen vezette Bizottság egy-két hónap alatt lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított és 1,2 millió polgár által támogatott európai polgári kezdeményezést.

 „Amíg a bizottság elnöke Ursula von der Leyen, és alelnökei között olyanok vannak, mint Frans Timmermans és Vera Jourová, addig nem fogjuk letenni az asztalra, és függőben marad a sikeres polgári kezdeményezés”

- mondta a kezdeményezés polgári bizottságának az elnöki tisztségét is betöltő Izsák Balázs.

Az SZNT abban bízik, hogy 2024-ben konzervatív fordulat következik be az Európai Unióban, és

akkor jobb eséllyel nyújthatják majd be a kezdeményezést az Európai Bizottsághoz.

Izsák elmondta, a 2019 után elindított polgári kezdeményezéseknél már módosították a szabályokat, és határidőhöz kötötték a benyújtást.

A nemzeti régiókért indított kezdeményezést azonban semmilyen határidő nem kényszeríti.

A polgári kezdeményezést 2013-ban indították el, ekkor azonban az EB azt állította: nyilvánvalóan nincs hatásköre a javasolt kérdés rendezésére, ezért elutasította a kezdeményezés nyilvántartásba vételét. Hatévi pereskedéssel és az EU luxembourgi bíróságán kimondott ítélettel kényszerítették rá 2019-ben a brüsszeli bizottságot a kezdeményezés bejegyzésére.

Ezt követte az aláírásgyűjtés, melynek menetét alaposan visszafogta a koronavírus-járvány és a megfékezésére hozott intézkedések.

A megnehezedett aláírásgyűjtési körülményeket azonban az EB is figyelembe vette, és egy évről két évre hosszabbította a folyamat időtartamát.

A polgári kezdeményezés támogató aláírásai közül 1,2 milliót ismertek el hitelesnek az illetékes nemzeti hatóságok, és a megkövetelt hét helyett nyolc országban haladta meg az elismert aláírások száma a megszabott küszöbértéket, így teljesültek a kezdeményezés benyújtásának a feltételei.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro