// 2025. december 23., kedd // Viktória

Kolozsvári zászlóbotrány: a csendőrség a szervezőkre hárítja a felelősséget

// HIRDETÉS

Az RMDSZ és a Néppárt megyei vezetőinek küldött válaszukban viszont egy szót sem írnak arról, törvényes-e az Erdély-zászló lobogtatása.

Válaszolt a Kolozs megyei csendőrség arra a petícióra, amelyet Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és Soós Sándor megyei EMNP-vezető intézett Románia belügyminiszteréhez, és amelyben azt tudakolták, hogy jogszerűek-e voltak-e a március 15-i hatósági intézkedések, és illegálisnak számít-e Romániában Erdély zászlaja. A belügyminisztérium átruházta a válaszadás jogát a csendőrségre – tudósít a Néppárt közleménye.

A csendőrség válaszában továbbra is a szervezőket hibáztatja a kialakult helyzetért. „A felvonulás ideje alatt 4 személy nem tartotta tiszteletben a szervezők követelését. Ezzel kapcsolatban a csendőrség kivezényelt egységeit megkereste Czirmay Zoltán úr, abból a célból, hogy biztosítsák a szükséges támogatást és alkalmazzák a törvényes előírásokat” – szögezi le a csendőrségi válaszlevél, amely szerint a szervezők képviselője több ízben is a csendőrökhöz fordult amiatt, hogy a jelzett személyek nem voltak hajlandók betartani az utasításait.

A Néppárt képviselői mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, s az ügy tisztázása érdekében arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet (a szervezőket és a csendőrség érintettjeit is) idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, mi is történt pontosan az idei kolozsvári nemzeti ünnepen – fogalmaz a néppárti közlemény.

A csendőrség válasza azonban nem tartalmaz semmiféle utalást arra nézve, hogy törvényes-e vagy sem az Erdély-zászló használata.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro