Egy év alatt harmadszor játszott a Kolozsvár Arénában a román futballválogatott, és ezúttal sem tudott nyerni: a spanyolok elleni gólnélküli döntetlent és a Montenegró elleni 1-1-et most egy újabb 0-0 követte a dánokkal szemben.
A meccset büntetésből kellett idehoznia a román szövetségnek, miután a FIFA nem nézte jó szemmel a lengyelek elleni novemberi petárdázást, és eltiltotta a válogatottat a bukaresti Național Arénától. A szövetség viszont a szurkolókat büntette a túlbonyolított és túlzsúfolt beléptetéssel: azzal, hogy mindössze 4 szűrőponton engedték be a nézőket,
amely nagyon lassan jutott be a nézőtérre.
Sima utuk csak a vendégdrukkereknek volt, akik a jelek szerint alaposan kiélvezték a számukra alacsony kolozsvári sörárakat, mert üveggel, dobozzal, sőt korsóval a kezükben vonultak végig a Sétatéren. Ismét beigazolódott, hogy az északi országokban nem a tinik világa a szurkolás: 40 alattiak csak elvétve akadtak a dán szurkolók között.
A stadion azonban így is megtelt, az abszolút teltház csak a túlméretezett biztonsági zónák miatt nem jött össze. A FRF a jelek szerint jól ismeri saját közönségét, mert pont a dán tábor fölötti szektorokat hagyta üresen. Igaz, a jelek szerint most is
a strand felőli kanyarban elhelyezkedő kemény mag kezdésnek azt skandálta, hogy „a bozgorok kapják be”, majd ismét a Kárpátokon való átkelésről énekelt. Csak az maradt ki, hogy milyen irányban. A Szamos felőli oldalon táborozó szurkolók viszont a Beszarábiával való egyesülést követelték. A lézerezés és sípolgatás viszont közös szórakozása volt minden román drukkernek, a hangosbemondó többszöri felszólítása ellenére.
Görcsös küzdelem – nulla kreativitással – folyt a pályán, a kevés helyzetet pedig mindkét oldalon elpuskázták a támadók. Leginkább Keserü keserítette el a nézőket, a dánoknál viszont a Tottenham sztárja, Eriksen focizott öncélúan. A 0-0 jogos és igazságos, csak éppen a lengyeleknek kedvez, akik már hat pontos előnnyel vezetik a csoportot. A román csapat pedig már csak a pótselejtezős második hely elérésében bízhat, de egy olyan csapatnak, amely négy egymás utáni mérkőzésén képtelen gólt lőni, Moszkva egyre messzebb van.
Kolozsvár Aréna, 26 895 néző. Vezette: Martin Atkinson (angol)
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.