// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Kolozsvár

Kolozsvár felvirágoztatói, versenyezzetek!

A Városszépítő Egylet ismét keresi a legszebb virágos ablakot, homlokzatot, erkélyt, sőt most már a legszebb udvart, kertet is. A kellemes környezet mellett díjakat is lehet nyerni.

Ismét meghirdette a Virágos Kolozsvár versenyt a Kolozsvári Városszépítő Egylet: egész nyáron pályázhatunk a cserepes vagy kerti virágainkkal. Mától lehet benevezni egészen július 31-ig.
 
Ezt tegye ki az ablakba

Ha egyébként is szeretünk virágokat kitenni az ablakba vagy az erkélyre, csak fotózzuk le őket, amikor a legszebbek, öt fotót töltsünk fel a varosszepito.ro honlap pályázati űrlapjába az elérhetőségünkkkel együtt, és várjuk 
  • az egyesület megbízottait, mert ők is dokumentálni fogják, hogy a saját virágainkat fotóztuk-e le;
  • a zsűrizést, amely augusztusban zajlik majd;
  • a verseny díjkiosztóját szeptember közepén.
Minden benevezőnek jár egy 20 százalékos kedvezményt biztosító utalvány a Csillagocska Farmtól, újságolta el a versenyt meghirdető sajtótájékoztatón Szenkovics Dezső, a Városszépítő Egyesület elnöke. Az utalványokért fel kell keresni az egyesület székhelyét: Szentegyház utca 2, 5-ös lakrész.
 
Szenkovics Dezső
 
Szenkovics Dezső, az egyesület elnöke | Fotók: Szabó Tünde
 
Mi több, a legszebb ablak, a legszebb homlokzat, a legszebb erkély és a legszebb udvar díjazása mellett több különdíjat is kiosztanak majd, például akit az említett farm díját kapja, annak jövőre nem kell aggódnia, honnan szerezze be a dísznövényeit.
 
Ezt nézi a zsűri

Az ablakaink, erkélyeink virágbaborítását elbíráló zsűri a virágok elrendezését, sokféleségét, a színhasználatot, a környezeti összhangot veszi figyelembe. Erkélynél vagy udvarnál nem döntő szempont, hogy a díszítés látszik-e az utcáról, tizedik emeleti erkély vagy zárt belső udvar élő dekorációjával is lehet pályázni.
 
Tavaly közel negyvenen indultak a Virágos Kolozsvár versenyen, idén a szervezők még több pályázóban reménykednek. És abban, hogy idén még több intézményt sikerül bevonni, mert a belvárosi homlokzatok jelentős része mögött cégek: bisztrók, szállodák, bankok, illetve hivatalok, oktatási intézmények, egyházi szervezetek működnek. 
 
Szent Mihály-templom plébániája
 
Tavaly sikerült például a Szent Mihály-plébániát bevonni (néztük, az ablakaik idén is már virágba borultak), és tervezik Magyarország Konzulátusát, az OTP Bankot, a képzőművészeti egyetemet, illetve a belvárosi középiskolákat is arra ösztönözni, vállalják azt a minimális beruházást és odafigyelést, amit a virágok, virágtartók beszerzése, a növények öntözése igényel, mondta Szenkovics Dezső. A Sapientia oktatója egyébként lelkesen tud mesélni nyugat-európai városnézéseiről, ahol a kis- és nagyvárosok ablakpárkányairól is ömlik le a sok virág a nyári szezonban.
 
Természetesen a kolozsvári belvárosban is működnek olyan, főleg a turistákból élő cégek, amelyek külső ösztönzés nélkül, saját jól felfogott érdekükből virággal is hajtanak a kellemes környezetre. De miért csak a látogatókat kápráztassuk el, ha mindennap élvezhetjük, hogy keverjük a küllemet a kellemmel.
 
Helló, turiszt!
 
A felvirágoztatás gyökerei

Nem véletlenül a sétatéri Kaszinóban hirdették meg az idei versenyt, említette Szenkovics. Az általa elnökölt egyesület a Kolozsvár 1880-as évekbeli polgármestere, Hallek Károly alapította városszépítő egylet célját szeretné felvállalni, vagyis Kolozsvár szebbé, esztétikusabbá tételét. A 19. századi egylet modernizálta a Sétateret, alakította ki a Mátyás-szoborcsoport körüli zöldterületet, parkosította a Fellegvárt.
 
A most aktív Kolozsvári Városszépítő Egyesületet tavaly alapították, következetesen több nyelven működik a honlapja, és külön román és magyar nyelvű Facebook-oldalon kommunikál. A második Virágos Kolozsvár versenyt a magyarországi Bethlen Gábor Alap 250 ezer forinttal, a kolozsvári önkormányzat 23 ezer lejjel támogatja.
 
Ne bízza csak a városra
 
Ki a virágot szereti, ne bízza csak a városra
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro