Pontosabban: 1 215 879 aláírással. És ez nem a végleges szám. Több is van.
Lényegében erről tájékoztattak szerda délelőtt a Minosity SafePack (MSP) európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének kampányzáró sajtótájékoztatóján: offline, az RMDSZ kolozsvári székházában, illetve online, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Kisebbségek Házában, a német-dán határvidéken.
Amikor offline megérkeztünk az RMDSZ székházába, a gyűlésteremben diszkrét félhomály, halk szalondzsessz és szinkrontolmács-fülesek fogadtak. Na és megkaptuk a tájékoztató forgatókönyvét, amelytől az események egy miccenésnyit sem tértek el.
Menetrend szerint megérkezett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és az MSP egyik kezdeményezője, illetve Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A román sajtó egyik képviselője rögtön biztosította az elnök urat afelől,
Na de közben a falon lógó monitoron is beindult az élet, online. Vincze Lóránt, a FUEN elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és köszönte meg elsőként a kezdeményezőknek, a kampánycsapatnak no meg minden aláírónak, hogy szignójával az európai őshonos kisebbségek mellé állt.
Sorolta a számokat is: összesen 1 215 879 (online és offline) aláírás gyűlt össze április harmadikán éjfélig az EU tagállamaiból. Vagyis simán meghaladták az előírt egymilliót. És ez egyelőre még nem a végleges adat, ennél biztos több lesz. A szabályok szerint hét tagállamban kellett elérni egy bizonyos megszabott aláíráskvótát. Ezt is simán teljesítették, ugyanis 11 tagállamban gyűlt össze a kvótányi szignó.
Soroljuk: Magyarország (569 813), Románia (303 695), Olaszország (60 545), Szlovákia (57 890), Spanyolország (53 772), Bulgária (24 691), Litvánia (20 284), Horvátország (18 884), Dánia (12 194), Lettország (8252) és Szlovénia (6895).
A második, szintén online felszólaló Hans-Heinrich Hansen volt, a polgári kezdeményező bizottság képviselője, a FUEN volt elnöke, és már nyúltunk is a fülesek után, legalábbis azok, akik nem tudtunk németül. Hansen úr nagy vonalakban ugyanazt mondta el, mint Vincze úr, csak más nyelven. Ami újdonság volt:
Az utóbbi hat évben olyan 50–60 polgári kezdeményezés született, ezekből csak ötöt vittek sikerre a kezdeményezők, és az egyik az MSP. Persze, ez sem ment simán, hiszen első körben az Európai Bizottság nem fogadta el a kezdeményezést, és a sikert végül jogi úton kellett kiharcolni.

Előtérben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök (offline), háttérben Vincze Lóránt FUEN-elnök (online)
Végül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vette át a szót, immár offline. Azzal indított, hogy egy évvel és egy nappal ezelőtt is jó napja volt, amikor Navracsics Tibor uniós biztos felhívta telefonon és elmondta: a döccenők után végül iktatták a kezdeményezést az Európai Bizottságban.
És ezen a szerdán is jó napja van, hiszen közös sikert könyvelhetnek el a kezdeményezők, kampányolók és aláírók.
amely annak idején, amikor az EB nem fogadta el az MSP-t, és a kezdeményezők jogi úton próbáltak érvényt szerezni igazuknak, a Bizottság oldalán képviselte Romániát a kisebbségi kezdeményezés ellen. Méghozzá úgy, hogy Kelemen Hunort, aki annak idején épp a Ponta-kormány miniszterelnök-helyettese volt, nem is tájékoztatta. Ennek következményeképpen Kelemen ki is lépett a kormányból, és ma is úgy látja, hogy jól tette. Mi több, a román állam a továbbiakban is a kezdeményezés ellen lépett fel, még akkor is, amikor az EB már elfogadta az MSP-t.
Kelemen Hunor szerint ez egy történelmi pillanat: Európa 100 éves történetében (talán véletlen, talán nem, hogy az elnök úr épp a 100-as számot választotta az egyesülés centenáriumi évében) soha nem állt ennyire közel a megvalósuláshoz az európai őshonos kisebbségvédelmi törvénycsomag.
Romániában összesen 303 695 aláírást sikerült összegyűjteni, ebből 274 744 online és 28 951 offline. És persze ez a szám sem végleges. Az RMDSZ a kampány kezdetén 250 000 aláírás összegyűjtését vállalta, amit szépen túl is teljesített.
Egy hónap áll a kezdeményezők rendelkezésére, hogy az adott tagállamok illetékes hatóságainál iktassák az aláírásokat. Romániában erre április 11-én kerül sor Bukarestben, a külügyminisztériumban. Az illetékes hatóságoknak három hónap alatt kell ellenőrizniük az aláírások érvényességét, aztán kiadnak egy érvényességi igazolást.
Az érvényességi igazolásokat benyújtják az Európai Bizottsághoz, ahol ismét három hónapig heverhet az ügy, közben persze a bizottság felteheti a kérdéseit, konzultációkat szervezhet, vagyis dolgozik rajta. Kelemen Hunor szerint a következő EB-döntésre józan számítások alapján csak jövő május után kerül sor, hiszen hamarosan beindul az európai parlamenti választási kampány, aztán jönnek a választások, aztán átrendeződik az parlamenti bürokrácia, és aztán foglalkoznak majd a Minosity SafePackkel is. Tehát nem holnap születik meg a végeredmény.
Rákérdeztünk, hogy a kedd éjféli sikert követően érkezett-e valamiféle jelzés, esetleg gratuláció a román hatóságok részéről. Kelemen Hunor azt mondta, nem érkezett, de a maguk részéről várják a jeleket, ráér jövő héten is.
de Kelemen Hunor szerint a kezdeményezők érvei erősebbek lesznek a kifogásoknál, és reméli, hogy Románia módosítja álláspontját az ügyben.
Azoknak, akik azt szajkózzák, hogy az MSP tulajdonképpen és burkoltan egy magyar ügy, Kelemen Hunor azt üzeni, hogy soha senki sem tagadta, hogy az MSP egy hangsúlyosan Kárpát-medencei és magyar ügy. Ám ennek azért megvan az oka. A II. világháborút követően Európa kettészakadt. Az úgynevezett boldogabbik felében simán rendezték a kisebbségi ügyeket, amibe az is belejátszott, hogy nem voltak olyan nagyszámúak azok a kisebbségek. Errefelé, keleten viszont beköszöntött a kommunizmus, és ilyen körülmények közt nemigen lehetett rendezni a kisebbségi ügyeket. És akkor azt se felejtsük el, hogy épp ezen a vidéken él a legnagyobb európai kisebbség.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.
Márciusban zajlanának az országos vizsgák szimulációi, bojkottal fenyegetőznek a tanári szakszervezetek. Két férfit vettek őrizetbe kutyák tömeges illegális elaltatásának ügyében.