Kiváló reklám ez Lepus községnek, amely amúgy igen kedvelt kirándulóhely.
Nem győzzük ismételni: a karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor az ember leteszi a hétköznapok gondterhelt arcait, mosolyogva, tárt karokkal fordul embertársai felé.
Valószínűleg ez járhatott a fejükben azoknak a fiataloknak, akik karácsony szent napján quadokra ülve száguldoztak a Fehér megyei Lepus községben, amely közkedvelt turisztikai célpont, már amikor nem verik be az ember fejét egy bottal. Na de ne szaladjunk a történtek elejébe. Szóval, az említett fiatalok történetesen betévedtek (legalábbis a kárvallott ezt állítja) a helyi alpolgármester birtokára.
Itt szúrjuk közbe: a magunk részéről kimondottan utáljuk a szanaszét rajzó quadokat, illetve quadozókat (persze, karácsony van, a szeretet ünnepe, ölelés nekik). Önök is tapasztalhatták már talán, kedves Olvasók, hogy éppen kirándultak valahol, csend, napfény, béke, madárcsicser (oké, télen nem), és akkor váratlanul felbődült az erdő és nem szarvasok harsogtak, hanem quadok dübörögtek elő a fák közül.
Na de vissza a karácsonyi sztorihoz: a fiatalok ott vannak tehát, a magát kárvallottnak nevező polgár birtokán. Aki nem más, mint a község alpolgármestere. Vagyis felelős helyi VIP. No, hát a szeretet szent nevében az alpolgármester néhány jó embere kíséretében úr a hírek szerint alaposan megfenyegette a fiatalokat, aztán botot ragadott, ütlegelte egy kicsit a quadokat, majd a fiatalokat is. Az egyik fiatal videóra vette az eseményeket, de a polgármester úr egyik jó embere elegánsan kiverte az eszközt a kezéből. Ja, a videón az is látszik, hogy valaki, aki épp kiszáll egy autóból, jól rálép a földre esett telefonra.
Hogy pontosan miképpen fajultak a dolgok a tettlegességig, nem tudjuk. A helyi rendőrség sem. Ők csak annyit tudnak, hogy egy polgár hívta őket a sürgősségi számon, miszerint több quad behatolt a birtokára. Summa summarum, a jelenlegi állás az, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, fenyegetés, ütlegelés és rongálás vádjával.
A maga részéről a karácsonyi balhé minden résztvevője (lehettek vagy tízen) feljelentést tett, birtoksértés, fenyegetés, illetve ütlegelés okán. Ja, a quadokat bérbeadó cég is feljelentést tett, nyilván azért, mert a járgányaik megrongálódtak. A lepusi alpolgármester bebújt a házába és nem hajlandó nyilatkozni.
A gyulafehérvári sürgősségi kórház orvosai viszont nyilatkoztak. Tény, hogy két, az ügyben érintett fiatalt (a quadosokat) kezeltek különböző felületi sérülésekkel: zúzódások a nyakszirt, térd, csípő és comb táján.
Hogy valami jót is mondjunk: az alábbi videón jól látszik, hogy a lepusiaknak zűrös, ám FEHÉR karácsonyuk volt.
https://www.instagram.com/p/B6gclqepHYt/?utm_source=ig_embed
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.