// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Tragédia

Kilencen meghaltak, amikor folyóba zuhant egy kisbusz

A tíz utas közül csak egynek sikerült élve partra jutnia a Neamţ megyében bekövetkezett baleset után.

FRISSÍTÉS: Csütörtökön reggel a mentőalakulatok megtalálták a két eltűnt utas holttestét is.

Legalább heten meghaltak, két személyt pedig egyelőre eltűntként tartanak nyilván, miután csütörtökön hajnalban az Aranyos-Beszterce folyóba zuhant egy kisbusz a Neamţ megyei Viişoara településen.

A tíz utas közül csupán egy személynek, egy 22 éves fiatalembernek sikerült kijutnia a vízből, ő eszméleténél van, és kórházba szállították.

Hét személy esetében az újraélesztési kísérletek ellenére már csak a halált tudták megállapítani a mentőegységek, két utast továbbra is keresnek.

Az utasok Arad környékén dolgozó munkások voltak, akik az ortodox húsvétra tartottak hazafelé Piatra Neamţ-ra.

Daniela Soroceanu,  Neamţ megye prefektusa közölte, a tragédia annak nyomán következhetett be, hogy a kisbusz egyik abroncsa kidurrant, a 25 éves sofőr pedig elvesztette az uralmát a jármű felett.

A kisbuszt egyébként nem utasszállításra tervezték, a haszongépjárműbe utólag szerelte üléseket.

A baleset helyszínén a víz mélysége megközelítőleg hét méter.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro