// 2026. március 21., szombat // Benedek

Kibékítené az erdélyi magyar pártokat Szili Katalin

// HIRDETÉS

A miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére ma „bizalomerősítő megbeszélést” tartottak a pártok képviselői Kolozsváron.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére bizalomerősítő megbeszélést tartottak csütörtökön Kolozsváron az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek vezető tisztséget betöltő képviselői.

A Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott megbeszélésen az RMDSZ-t Kovács Péter ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) Zakariás Zoltán alelnök, a Magyar Polgári Pártot (MPP) Kulcsár Terza József, a párt megyei szervezetei egyeztető fórumának az elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) Sándor Krisztina ügyvezető elnök, a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) pedig Izsák Balázs elnök képviselte.

Szili Katalin a tanácskozás után az MTI-nek elmondta, jó lehetőség mutatkozik arra, hogy „új időszámítás kezdődjék” az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek együttműködésében. Hozzátette, hogy az első „bizalomerősítő” találkozás után valamennyi fél szükségesnek tartotta a párbeszéd folytatását, hiszen az erdélyi politikai szervezetek képviselői maguk is érzékelték, hogy „kijegesedtek” az egymás közötti viszonyaik, és ezen változtatni kell.

„Mindenki kifejezte: az a cél, hogy értsük egymást. Nem kell mindig ugyanazt az álláspontot képviselni, de meg kell keresni azokat a pontokat, amelyekben egyetértés van. Ahol pedig eltérnek a vélemények, ott lehet tárgyalni. Már az a tény is eredmény, hogy egy asztalhoz ültünk, és mindenki kifejezte a szándékát, hogy a párbeszédet a jövőben is folytatni kívánja” – jelentette ki a miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin emlékeztetett arra, hogy a magyarság különböző szervezetei közötti párbeszéd és együttműködés kialakítására, másrészt az önigazgatás, önkormányzás, autonómia kérdéseinek a nemzetközi színtéren történő napirenden tartására vonatkozik a mandátuma. Hozzátette, arra készül, hogy Kárpátalján, Felvidéken és a Vajdaságban is hasonló egyeztetésekre hívja a magyar politikai szervezetek vezetőit.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.