Meddig lehet üzlet a szemét? Lehet-e regionális identitást építeni a zöld gondolatra Székelyföldön? Alámerültünk a szeméthegyekbe Tusványoson.
Dédnagymamának még nem volt szemetese, mert nem volt otthon szemét – indította Pál Edit Éva, az uh.ro főszerkesztője azt a tusványosi kerekasztal-beszélgetést, amelyen hulladékgazdálkodási szakemberek, vállalkozók és környezetvédők vitatták meg, mit lehet tenni az egyre súlyosabbá váló szemétgondokkal.
A beszélgetésből két szót egészen biztosan megjegyeztünk, mert annyiszor fordult elő, hogy azt még az 'autonómia' kifejezés használata sem übereli Tusványoson: csurgalék és depónia.
ebben nagyjából mindenki egyetért, bár egy hozzászóló szerint a falusi ganyédomb veszélyesebb. Ambrus József, a Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodási társulás igazgatója a politikusokat szeretné mindenek előtt meggyőzni arról, hogy a szemétből még probléma lehet.
Ott is ül mellette egy politikus: Hajdó Csaba székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő, aki a cekendi hulladéktároló példájával tromfol rá a politika felelősségére: mint mondja, a korábbi városvezetés nem tartatta be a hulladéktárolót működtető céggel a társulási szerződésben foglaltakat, így fordulhatott elő, hogy a cekendi tározó négy megye szemetét gyűjti össze, aminek Udvarhely polgárai – érthető módon – nem örülnek túlságosan.
mégpedig jól jövedelmező üzletté: Ambrus vissza is utalná az ágazatot önkormányzati és állami hatáskörbe, mint az általa példának tartott skandináv országokban, mivel a magánvállalkozóknak nyilván a profitnövelés a céljuk, ezért nem érdekeltek a szemétmennyiség csökkentésében, sőt.

Élénk beszélgetést generált a szemét Tusványoson | Fotók: Szabó Tünde
Kovács Zoltán Csongor környezetvédő, a Zöld Erdély Egyesület elnöke viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a probléma mélyebb annál, hogysem pusztán a politika eszközeivel orvosolni lehessen. Az például, hogy szelektíven gyűjtjük-e a szemetet vagy épp kihajítjuk az árokpartra,
Ezért szerinte az államnak súlyos büntetésekkel kell rábírnia a polgárokat a tudatos szemétgazdálkodásra – a jutalmazásban nem hisz, elvégre ez „nem pszichológia, hanem szemét”. Svédországban vendégfogadóik először a többfajta szeméttároló használatát mutatták meg, „csak azután koccintottunk” – illusztrálta a szelektív gyűjtés napi rutinját lehetővé tévő mentalitást Zólya László, Ambrus Hargita megyei kollégája, aki a közönség soraiban foglalt helyet.

Zólya László, a Hargita megyei integrált hulladékkezelési egyesület szakértője
Megtudhattuk azt is, hogy
– bár Hajdó ezt kétségbe vonja, mondván, hogy a szelektív gyűjtési kvótát mesterségesen teljesítik a székely megyék, mivel az egybeöntött szemét jelentős részét utólag válogatják szét az erre a célra alkalmazott romák. Ezzel viszont becsapjuk magunkat, ahelyett, hogy szembenéznénk a problémával – véli.
Ambrus elismeri, hogy ilyen is van, de szerinte vitapartnere túlbecsüli ennek a jelentőségét, ez egy-két százalékpont lehet a székely megyékben több mint 15 százalékban szelektíven gyűjtött hulladékból. Ennek kapcsán merül fel az ötlet, hogy
a zöld gondolatra lehetne építeni egy sajátos székelyföldi brandet, egy olyan imázst kialakítani, amelynek lényege a „Székelyföld, a zöld sziget” gondolat. A jelen lévő szakemberek erre fogékonynak mutatkoznak, de – mint mondják – a kezdeményezésnek a civil szféra részéről kell érkeznie.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.