// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Ki gyűjt össze százezer aláírást a Székelyföld autonómiájáért?

// HIRDETÉS

Az SZNT nem támogatja a polgári kezdeményezést, amelyet a Gyergyószéki Székely Tanács indított.

Nemmel válaszolt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Főtérnek arra a kérdésére, hogy az SZNT indítja-e az aláírásgyűjtést, miután csütörtökön megjelent a Hivatalos Közlönyben a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a román parlament elé terjeszteni egy – a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított – tíztagú kezdeményező bizottság.

A tervezetet tavaly novemberben terjesztették a törvényhozási tanács elé – ez egy szakértőkből álló testület, amely azt vizsgálja, hogy a javasolt törvénytervezetek összhangban vannak-e az érvényes törvényi kerettel. A tanács december végén elutasításra javasolta a tervezetet, mivel álláspontja szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes.

A törvényhozási tanács állásfoglalása egyébként nem kötelező a parlament számára. A testületi véleményezést az állampolgári kezdeményezés tárgyát képező törvénytervezettel együtt meg kell jelentetni a Hivatalos Közlönyben.

Ezután következik nehezebb része az ügynek, ugyanis a tervezet parlament elé terjesztéséhez féléven belül legalább százezer támogató aláírást kell összegyűjteni az ország tizenegy megyéjében (megyénként legalább ötezret).

Árus Zsolt, a GYSZT elnöke megkeresésünkre elmondta: Gyergyószéken nemsokára megkezdik az aláírásgyűjtést. Véleménye szerint azonban országos szinten az SZNT-nek kell megszerveznie az akciót.

Erre reagált Izsák Balázs: most nem fognak aláírásgyűjtést szervezni, mivel a polgári kezdeményezést nem az SZNT, hanem a GYSZT által megalakított kezdeményező bizottság indította el, így ugyancsak ezt a testületet terheli minden, a kezdeményezéssel kapcsolatos felelősség.

Ráadásul az GYSZT akciója nem is illeszkedik az SZNT eredeti terveibe.

„Az SZNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusban közösen arról döntött, hogy első lépésként az a kívánatos, hogy az erdélyi magyar közösség parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé a Székelyföld autonómiastatútumát. Ha ez nem sikerül, akkor a második megoldás lenne a polgári kezdeményezés” – mondta Izsák a Főtérnek.

Az SZNT elnöke szerint történtek is lépések a parlamenti beterjesztés irányába: beszéltek Kulcsár-Terza József parlamenti képviselővel (aki a Magyar Polgári Párt képviselőjeként az RMDSZ listáján nyert mandátumot), ő pedig vállalta, hogy az autonómiastatútum beterjesztéséről egyeztet frakciótársaival, ehhez azonban időre van szüksége.

Izsák Balázs azt mondta: ha ez nem sikerül, akkor jöhet a polgári kezdeményezés. „Ezt azonban megfelelően elő kell készíteni és számítunk majd az EMNT segítségére, mivel nem egyszerű dolog százezer aláírást összegyűjteni az ország tizenegy megyéjében” – fűzte hozzá.

A Székelyföldi autonómiastatútumáról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a bukaresti parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita hiányában, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el, a törvényhozási tanács pedig korábban is negatívan véleményezte a dokumentumot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro