A német származású polgármester „nyomozása” szerint hat jelenlegi és egy volt alkalmazott dolgozatát is ugyanaz a személy írhatta a személyzeti osztályról.
Több éven tartó, előre eltervezett, szisztematikus csalás folyhatott a temesvári önkormányzatnál, a megüresedett állások betöltésére kiírt versenyvizsgákon, ráadásul a humánerőforrás-osztály hathatós támogatásával. Dominic Fritz, Temesvár német származású polgármestere – aki nem először döbben rá a romániai politikát behálózó korrupció mértékére – kedd reggel értesítette a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) a lehetséges csalásokról,
Beszámolójából kiderül, hogy azután akadt a feltételezett csalások nyomaira, hogy a DNA bekért néhány dokumentumot az egyik volt önkormányzati alkalmazottal kapcsolatban. Feltűnt, hogy valami nem stimmel az illető versenyvizsgájával, ezért alaposabban megvizsgálták a 2018 és 2019 közötti írásbeli vizsgák anyagait. Az egyértelmű bizonyítékok alapján hat jelenlegi és egy volt alkalmazott dolgozatát is ugyanazzal a kézírással írták meg. A kézírás a humánerőforrás-osztály egyik alkalmazottjához tartozik, aki valószínűleg nem önzetlenül segített a pályázóknak.
– hangsúlyozta Fritz. Egy másik közalkalmazottal szemben is hasonló gyanú merült fel, aki két különböző posztra benyújtott írásbeli dolgozatában egymástól teljesen eltérő kézírással írt. A polgármester feltételezése szerint az írásbeli vizsgákon halandzsázó pályázók dolgozatát a humánerőforrás-osztály alkalmazottjai egyik napról a másikra cserélték ki az általuk kézzel megírt, helyes válaszokra. Az ügy pikantériája, hogy Dominic Fritz hónapok óta nyílt konfliktusban áll néhány, a korábbi vezetéshez hűségesnek mutatkozó városházi alkalmazottal, akiknek nem tetszett az új organogram:
Erre a helyzetre Fritz is utal a mostani leleplezés kapcsán, kitartásra ösztönözve az új szervezeti struktúra mellett. Az egyes tisztségek megszüntetése nem csak azt jelenti, hogy egyes közalkalmazottak elveszítik a zsíros állami fizetésüket, hanem azt is, hogy az eljárással felszámolják a korrupt rendszert, mely sokakat tett gazdaggá és erőssé, fogalmaz. Ha a DNA ügyészei is igazolják Fritz „nyomozásának” eredményeit, akkor lehet nem ártana kézírás-szakértőket küldeni más önkormányzatokhoz is, mert szinte biztos, hogy máshol is akadnak szorgos kezű HR-sek.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.