// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Pepecsmunka

Kézileg írják össze, hány autó halad át egy nap alatt a fontosabb utakon

A népszámlálással párhuzamosan egy másik fontos összeírás is elrajtol: megszámolják a forgalomban lévő gépkocsikat.

Ötévente országosan felmérik, hogy hány gépjármű halad át az autópályákon, főutakon és megyei utakon. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a 2020-ban esedékes összeírást a járvány miatt idénre halasztotta, hiszen a korlátozások a forgalomra is kihatottak. A hatóságok időszerűnek tartották átütemezni az adatrögzítést, hogy

pontos képet kapjanak a korlátozásoktól mentes, valós helyzetről.

Az eljárást nem bonyolítják túl, az utak mentén állomáshelyeket állítanak fel, ahol kézileg beviszik a forgalomban lévő autók adatait. Ötévente ismétlik meg a műveletet, lefedve a hét minden napját. A közepesen forgalmas időkben (április, május, október, november) hét napon át végzik a felmérést, majd a maximálisan forgalmasnak számító júliusi és augusztusi hónapokban ráhúznak még három napot. A főutakon és az autópályákon napi nyolc órában, a megyei utakon napi 14 órában fognak „körmölni”, emellett

minden állomáshely számára előírnak egy 24 órás folyamatos ügyeletet.

A közúti forgalom alapos ismeretére azért van szükség, mert erre alapozva lehet beruházásokat, fejlesztéseket, javításokat tervezni, a forgalom könnyítését szolgáló intézkedéseket hozni, ugyanakkor a levegő minőségének felügyeletéhez is szolgál hasznos információkkal.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok
Székelyhon

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.

// még több főtér.ro