// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Kezdődhet Herkulesfürdő legszebb, egyben leglepukkantabb műemlékének megmentése

// HIRDETÉS

A fiatal építészeknek sikerült maguk mellé állítani pár tehetősebb vállalkozót, és az önkormányzattal is megegyeztek.

Végre előrelépés történt a herkulesfürdői Szapáry-fürdő ügyében: a fiatal építészekből álló Locus Egyesület a Herculane Projekt keretében összegyűjtött 58 ezer eurót, az országos örökségvédelmi hatóság közreműködésével pedig megállapodtak az önkormányzattal is. Így már csak napok kérdése, és elkezdhetik az impozáns épület legsürgetőbb állagmegőrzési munkálatait.

A beavatkozás halaszthatatlanná vált, miután februárban beomlott az épület tetőszerkezete. Ezt követően kezdett adománygyűjtésbe az Locus Egyesület, mely tárgyalásokat folytatott az önkormányzattal is. Magánszemélyek és cégek is melléjük álltak, csak a helyi vezetéssel volt nehézkes megegyezni, mivel az épület tulajdonosaként nem akarták átadni az állagmegőrzés elvégézését egy nem kormányzati szervnek. Végül az országos örökségvédelmi hatóság közvetítésével sikerült megoldást találni a problémára.

A Krónikának Oana Chirilă projektkoordinátor elmondta: egyelőre csak a nagyon sürgős munkálatokra jut a pénzből, de a későbbiekben újabb adománygyűjtést szerveznek. Be akarják bizonyítani, hogy végig tudják vinni a munkát. Bíznak abban is, hogy sikerül elérni, módosítsák a műemlékvédelmi törvényt, hogy a tulajdonjogi szempontból tisztázatlan helyzetű műemlékekre is lehessen támogatást kérni. Ugyanis a Szapáry-fürdő épülete önkormányzati tulajdonban van, de a terület per tárgyát képezi. Azt is szeretnék elérni, hogy Sissi egykori kedvelt fürdőhelyét felvegyék az UNESCO Európa nagy fürdői (The Great Spas of Europe) listájára.

Tavalyi helyszíni riportunkat itt olvashatják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.