// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Eddig bírta a balkáni trehányságot, beomlott Herkulesfürdő legszebb épületének tetőzete

// HIRDETÉS

Pár hónapja jártunk az épületben, már akkor sejteni lehetett, hogy nem bírja sokáig.

Rossz hír érkezett Herkulesfürdő legszebb épületéről, a Szapáry-fürdőről: a fiatal építészek és a műemlék megmentéséért küzdő civilek minden erőfeszítése ellenére, beomlott a fürdő tetőzete. A betört ablakok miatt eddig is sokat romlott a tíz éve még működő fürdő impozáns belső tereinek állapota, de bedőlt tetőzettel ez a folyamat rendkívül felgyorsulhat, hiszen immár semmi sem védi meg az évszázados falakat a csapadéktól.

A Herculane Project fiatal építészei az elmúlt években többször felhívták a figyelmet az A-kategóriás műemlék egyre romló állagára, és vállalták volna a konzerválási munkálatok elvégzését is, csakhogy a beavatkozást a zavaros tulajdonjogi viszonyok nem tették lehetővé, a telektulajdonosok sem hagyták jóvá. A csapatot megrázta, hogy minden erőfeszítésük ellenére megadta magát a tetőszerkezet és az egyik tartóoszlop a Szapáry hátsó bejáratánál. Az épület gyakorlatilag közveszélyessé vált, ezért arra kérnek mindenkit, hogy kerülje el a környékét.

A helyi polgármester, Cristian Miclău a sajtónak elmondta, jelenleg is polgári perben állnak a telek tulajdonosaival. Ahhoz, hogy közbe tudjanak lépni, szükség van a kulturális minisztérium engedélyére – amire három hónapja mindhiába várnak –, vagy arra, hogy egyezségre jussanak a telek tulajdonosaival. Maga az épület az önkormányzat tulajdonában áll, miután a volt városvezetés megegyezett a tulajjal, a telek viszont tulajdonjogi vita tárgyát képezi a két tulaj, Valeriu Verbiţchi és Alexandru Gavrilescu között. Egyikük sem egyezett abba bele, hogy Herculane Project építészei mentsék a menthetőt.

A francia reneszánsz stílusát idéző, Alpár Ignác által tervezett Szapáry-fürdő Ferenc József osztrák császár és magyar király, valamint Erzsébet császárné kedvelt fürdőhelye volt, az egyik szalonban ma is emléktába emlékeztet arra, hogy ott fürdőzött a császári pár.

Pár hónapja jártunk az épületben, riportunkat itt olvashatják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro