// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Kezd összeállni a kép, kik állhattak a járványos idők egyik legaljasabb marketinghúzása mögött

// HIRDETÉS

Micsoda meglepetés: a csomagolatlan kenyérrel kapcsolatos összeesküvés-elméletet egy csomagolt kenyeret gyártó cég terjeszthette.

Szögezzük le már a legelején, hogy nem létezik egyetlen releváns tanulmány sem, mely alátámasztaná, hogy a csomagolatlan kenyér miatt százak fertőződnének meg koronavírussal Romániában. Aki ezt állítja, az hazudik, aki pedig ezt terjeszti, az szándékos pánikkeltés céljával álhírt terjeszt, amit egészen biztosan nem háttérérdek nélkül tesz. Mégis, december végén több romániai hírcsatornán is megjelent egy közérdekű felhívásnak álcázott manipuláció, mely szerint naponta körülbelül ötszáz új koronavírus-esetet diagnosztizálnak a csomagolatlan kenyér fogyasztása miatt.

A reklám nagyon alaposan meg volt tervezve, hogy minél több embert tévesszen meg,

például két intézménynév – az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságé és a fogyasztóvédelemé – is feltűnik a pár másodperces szpotban, ugyanakkor hivatkozásként elhelyeztek benne egy apró betűs részt, mely szerint a Bukaresti Műszaki Egyetem tanulmánya alátámasztja a csomagolatlan kenyérre vonatkozó állítást. A reklám szándékosan közérdekű felhívásnak akar tűnni, és azt a látszatot kelti, hogy a megrendelő két állami intézmény. Csakhogy ez nem így van.

A reklámot az Értékeld a minőséget egyesület rendelte meg, melynek honlapján csak a szóban forgó tanulmány szerepel, és

nincs egyetlen árulkodó jel arról, hogy melyik kenyérgyártó cég áll a háttérben.

Az egyesületről mindössze annyit lehet tudni, hogy az elmúlt hónapokban a csomagolt kenyér fogyasztását propagálta, korábbi és jelenlegi elnöke semmilyen magyarázattal nem kívánt szolgálni a sajtónak.

A Paginademedia.ro újságíróinak azonban sikerült kideríteniük, hogy a nyilvános adatok szerint az egyesület székhelye abban az épületben található, melyet a Vel Pitar kenyérgyártó cég részvényesei birtokolnak. Az Értékeld a minőséget egyesület jelenlegi elnöke tagadta, hogy a Vel Pitar tagja lenne az egyesületnek, a székhelyet biztosító Broadhurst befektetési alap pedig

nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mi köze van az egyesületnek a Vel Pitarhoz.

A reklámra reagált az összes érintett állami hatóság. Az Országos Közegészségügyi Igazgatóság (DSU) értesítette az audiovizuális tanácsot (CNA), és azt kérte a hírcsatornáktól, hogy távolítsák el a műsorrácsból a reklámszpotot, melynek célja a rossz szándékú manipuláció és a megtévesztés. A készítői egy tudományosan megalapozatlan tanulmányra hivatkozva akartak anyagi hasznot húzni, és a konkurens cégeknek veszteséget okozni. Ráadásul mindehhez olyan közintézmények és kormányzati szervek neveit is felhasználták, akik semmilyen módon nem adták beleegyezésüket. A reklámok tehát eltűntek a képernyőről, a CNA is megvizsgálja az esetet.

A tudományos szakvélemény nemzetközi szinten egyetért abban:

nincs rá bizonyíték, hogy emberek fertőződhetnek meg koronavírussal a különböző élelmiszerek fogyasztása által.

A Bukaresti Műszaki Egyetem tanulmánya valójában nem statisztikai adatok szintézisét adja, hanem valószínűségszámítással latolgatja a vírus terjedésének lehetséges módozatait, rendkívül zavaros és bonyolult számításokat végezve. A kutatásban egyértelműen megfogalmazódik, hogy az számításokat kizárólag informatikai eszközökkel végezték, statisztikai vagy fizikai módszerekkel meg sem próbálták bizonyítani az állításokat.

A Vel Pitar egyébként korábban is próbálkozott keresztbe tenni a konkurenciának, ebből is gyanítható, hogy ők állnak a december végi aljas marketinghúzás mögött. A pár hónappal ezelőtti reklámszpotjuk arról szólt, hogy a csomagolatlan kenyér veszélyes, mert készítés, szállítás, raktározás vagy árusítás közben bárki ráköhöghet/rátüsszöghet, így a kenyér influenzát és más betegségeket is terjeszthet. A CNA akkor úgy döntött, hogy betiltja a reklámot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro