És ez nem vicc: egy jobb repülőgéppel akár 10 óra alatt körbeutazható a bolygó, míg a Temesvár és Mangalia közötti vonatozás jelenleg 30 órába telik.
Nemrég azon gondolkodtunk, hogy míg az első űrutazás 108 percig tartott, és ennyi idő alatt Gagarin megkerülte a Földet, addig egy átlagos vonat például Kolozsvár és Szatmár között 540 perces (mintegy 9 órás) utat tesz meg, míg célba ér. Ugyanez jutott eszünkbe amikor olvastuk: az a vonat, amelyik vasárnap 18 órakor indult el a Fekete-tengerre, csak kedden éjszaka érkezik Mangaliára. Akárhogy számoljuk, ez 30 óra utazást jelent.
A brutális késés kivételes módon nem kizárólag a román vasúttársaság hibája, hanem az időjárásé is, mivel súlyos áradások nehezítik a közlekedést Szörényvár (Drobeta Turnu Severin) környékén. A síneket is érintő árvizek miatt több vonat is vesztegelni kényszerült a 900-as számú pályán. A helyzet még várhatóan 2-3 napig is eltarthat.
Ez több vonatot is érintett, de a legdurvábban azok szívták meg, akik vasárnap délután elindultak a Fekete-tengerre és csak kedd éjszaka érkeznek meg. Normális esetben a 793 kilométert 15 óra teszi meg a vonat, de most a kerülőút beiktatása miatt 30 órás lesz a vonatozás.
Az ember eljut az űrbe, sőt, ma már a Holdra is ennyi idő alatt.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.