// 2025. október 24., péntek // Salamon

Kevesebb hellyel is egy kisvárosnyi egyetemistát vár a BBTE

// HIRDETÉS

Már csak két hónap, és lehet felvételizni az egyetemre. Több száz szakra, közel 25 ezer helyre.

Továbbra is fájlalja a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetése, hogy a tanügyminisztérium a tavalyihoz képest az alapképzésen 29, a mesterképzésen több mint kétszáz hellyel kevesebbet engedélyezett az egyetem számára, de reménykedik – hangzott el az idei felvételit meghirdető sajtótájékoztatón. 

Nem abban reménykedik, hogy a tanügyminiszter eleget tesz a BBTE felszólításának, és lemond, miután valós párbeszéd nem alakult ki a minisztérium és a helyek levágását kifogásoló intézmények között. Hanem abban, hogy a tavalyihoz képest plusz helyeket kapott egyetemeknél nem telnek be ezek, és az őszi felvételire átcsoportosítják a BBTE-hez, mondta ma dr. Soós Anna, a felvételiért és a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes. 

dr. Soós Anna egyetemi docens, rektorhelyettes | Fotók: Szabó Tünde

És míg elborított a rengeteg számmal, hogy hány alap- és mesterképzés indul hány hellyel és milyen tagozaton, arra a kérdésre már kerülte a konkrét választ, hogyan osztották el a „levágott” helyeket az egyetemi szakok között: úgy, hogy figyelembe vették a karok és diákok igényeit, illetve a kiemelt szakterületeket, amelyeket szintén a minisztérium határoz meg. Idén az informatika, környezetvédelem vagy például a digitális média számít kiemelt területnek – mondta.

Az alapképzésen egyébként nem érződik, hogy 29-cel kevesebb a hely, mert nőtt a határon túli románok számára meghirdethető helyek száma. Idén 168 ilyen helyre jelentkezhetnek akár az EU-ban, akár azon kívül élő román diákok. Ha sikerrel felvételiztek, kötelezően részt kell vegyenek egy román nyelvi képzésen is. 

A felvételi

A román mellett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyarul, németül, angolul és franciául is lehet tanulni. Alapképzésen 244 féle szakirányra lehet jelentkezni, illetve 222 magiszteri programra, a felvételi (beiratkozással, vizsgákkal, visszajelzéssel együtt) július 11. és július 29. között zajlik.

Illetve részben már le is zajlott, ugyanis több olyan tantárgyversenyt is szerveztek tanév közben a középiskolásoknak, ahol a legjobb eredmények egyúttal sikeres felvételinek is számítanak, ha az illető diák le is érettségizik. A sikeres érettségi ugyanis minden felvételiző számára kötelező, és még azokon a szakokon is esszét, szándéklevelet kell írni, ahol nem vizsga, csak az érettségi eredménye dönti el a bejutási sorrendet – mondta el dr. Soós Anna.

Az ne keserítsen el senkit, ha a felvételin csak tandíjas helyet csíp el, mert az alap- és mesterképzésen is évente át lehet kerülni tandíjmentes helyre az előző tanév vizsgáin elért eredmények alapján.

Ennyien sereglettünk oda a felvételi hírére

Maga a felvételi sem olcsó mulatság, a befizetendő összeg a beiratkozási és a felvételi díjból áll össze, amely karonként és szakonként nagyon változó: 50 lejtől indul, és akár több száz lejig is ugorhat. Ebből a két táblázatból lehet kiszámolni, melyik szakon mennyit kell befizetni. 

Az egyetem azzal segít idén is a felvételizőkön, hogy azok számára, akik más településről jönnek vizsgázni, megnyitja a bentlakásokat. Év közben egyébként a mintegy 6000 bentlakási helyen a BBTE az igénylőknek alig harmadát tudja elszállásolni.

És akkor a számok:

A BBTE a 2018–2019-es egyetemi tanévre 

  • összesen 4958 tandíjmentes, több mint 9300 tandíjas és 2700 távoktatási és csökkentett látogatású helyet hirdet meg alapképzésen;
  • mesterképzésen 3382 tandíjmentes, több mint 6218 tandíjas helyet;
  • ebből alapképzésen 1093, magiszterin 482 hely a magyar tagozaté;
  • 60 helyre várnak továbbra is roma nemzetiségű diákokat (ebből évente 25-28 helyet töltenek be);
  • idei újdonság: 161 helyet különítenek el vidéki líceumokból érkezőknek (hogy mi számít vidéki líceumnak, azt is a minisztérium határozza meg);
  • öt helyet pedig a fogyatékkal élők számára tartanak fenn.

A jelentkezőknek mindenképp tudniuk kell, hogy a kolozsvári BBTE az ország első egyeteme több rangsor szerint, néhány másik rangsorban is csak a Bukaresti Egyetem előzi meg – tartotta fontosnak felettébb kihangsúlyozni dr. Cristian Litan oktató, a távoktatásért és az egyetemi kiadóért felelős rektorhelyettes. 

Az is az egyetem, nem a minisztérium érdeme, hogy a távoktatáson tanulóknak is biztosít ösztöndíjat a saját forrásaiból: 600 lejt félévente, ha valaki megfelelően teljesít. A BBTE a nappali képzéseken tanulóknak havonta biztosít ösztöndíjat (ha megérdemlik, vagy rászorulnak) saját és minisztériumi forrásokból: a szociális ösztöndíj idén 580 lej volt, a tanulmányi ösztöndíj 700 lej, az érdemösztöndíj ezer lej.

Új szaknak számít idén

az ősztől már Kolozsváron is induló, magyar tannyelvű közigazgatási alap- és mesterképzés, a román tagozaton pedig a Környezeti menedzsment és könyvvizsgálat szak, illetve a Biztonsági tanulmányok szak, ez utóbbi a Történelem és Filozófia Karon indul.

Magiszteri képzésen 4 új szakra hirdet felvételit a BBTE: 

  • tantervmenedzsment (román nyelven) a Pszichológia és Neveléstudományok Karon; 
  • korszerű informatikai rendszerek: modellezés, tervezés, fejlesztés (német és angol nyelven) a Matematika és Informatika Karon;
  • ökumenikus egyházzene (magyar nyelven) a Református Tanárképző Karon; 
  • interaktív digitális művészetek (angol nyelven) a Színház és Televízió Karon.

A felvételi ennél is részletesebb adatai az egyetem honlapján böngészhetők magyarul is, illetve a BBTE kommunikációs irodája által megjelentetett Felvételi tájékoztatóban. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap