// 2025. szeptember 9., kedd // Ádám

Két román kimaxolta az utánfutós járműszállítás műfaját

// HIRDETÉS

Egy szép sárga helikopter? Jöhet. Tegyük rá egy rozoga trélerre? Persze.

Szintet léptek a külföldi sztrádákon vitézkedő román állampolgárok: már nem csak autókkal és autóroncsokkal próbálnak hazatérni. Két román állampolgár úgy gondolta, hogy egy szép sárga helikopterrel indul útnak az egyik németországi gyorsforgalmi úton.

Ezt hogyan? Hát úgy, hogy egy román rendszámú kisbuszhoz kötött utánfutóra biggyesztették. Igen ám, csak a kisbusz lerobbant, és a járőröző rendőrség is a helyszínre érkezett szétnézni – nos, valahol itt kezdődött a baj.

Akkor derült ki ugyanis, hogy a járgány műszaki állapota cseppet sem volt rendben, ráadásul a trélerre szerelt rendszámot is más járműre állították ki, de nyilván egy szál papír nem volt a sofőrnél az utánfutóról, szóval az sem derült ki, hogy túlterhelt volt-e, a biztosításról és a hatósági engedélyről nem is beszélve.

Végül vontatócéget hívtak, s a kisméretű helikoptert el is kobozták, a kisbuszt vezető sofőr és a társa ellen pedig vizsgálat indult. Mi pedig kíváncsian várjuk, mi kerülhet fel még egy román rendszámmal ellátott utánfutóra? Tengeralattjáró? Űrhajó? Bombázó repülőgép?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogy mer a nép fesztiválra járni, amikor épp díszgyászban temetik a Nemzet Atyuskáját?

Szántai János

Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.

Hetvenkét órával a nyári napforduló előtt – huszonegyedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

A zene, amelyben nevén nevezik a dolgokat, avagy miért dübörög a román hiphop?

Szántai János

Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe
Főtér

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Jó pár évet várat magára a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújítása – hírek kedden
Főtér

Jó pár évet várat magára a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal felújítása – hírek kedden

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

Jogosítvány nélkül kvadozó fiatalt üldöztek a rendőrök
Székelyhon

Jogosítvány nélkül kvadozó fiatalt üldöztek a rendőrök

Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen korrupcióval vádolt polgármestere mellett
Krónika

Az RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen korrupcióval vádolt polgármestere mellett

A RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen polgármestere mellett, aki ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – tudatta a területi szervezet szombaton hivatalos Facebook-oldalán.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.