// 2025. július 8., kedd // Ellák

Két hónapon belül egy híd leszakadt, kettőt pedig azért zártak le, mert életveszélyessé váltak

// HIRDETÉS

Így állunk, miközben a közutakat kezelő vállalat azzal nyugtatja a lakosságot, hogy a javításra szoruló átkelőket nyugodt szívvel lehet használni.

Ismételjünk picit, mert érdemes: két hónappal ezelőtt leszakadt egy híd Neamţ megyében, s ha már országos szintű felháborodás lett belőle, az országos közutakat kezelő vállalat (CNAIR) is előállt egy „megnyugtató” adattal.

Kiderült ugyanis, hogy a romániai közúti hidak több mint fele javításra szorul, a vállalat képviselői azonban gyorsan hozzátették, ez semmiképp nem jelenti azt, hogy ezek a hidak (több mint 2000-ről van szó - szerk. megj.) nem használhatók. Persze,

az élet megmutatta, hogy ez így, ebben a formában nem igaz.

Ehhez képest tegnap, szintén Neamţ megyében, Petru Vodă községben egy újabb híd vált használhatatlanná, miután egy 3 méter hosszú lyuk keletkezett rajta.

És ez még nem minden: Krassó-Szörény megyében ma

le kellett zárni az egyik leghosszabb Temes fölötti átkelőt, mert életveszélyessé vált,

miután a híd egyik pillére megsüllyedt, instabillá vált, emiatt a felszerkezet keresztben megrepedt. Így aki most Krassóbarlangba, vagy Mácsovára akar eljutni, négy kilométeres kerülőt kell tennie. Kiderült persze, hogy ismét hanyagságról van szó:

a hidat 80 évvel ezelőtt építették, de találják ki, azóta végeztek-e rajta felújítási munkálatokat?

Hát persze, hogy nem. Most pedig várhatjuk egy újabb vizsgálóbizottság felállítását, és Sorin Grindeanu közlekedési minisztert, hogy ismét kiálljon és elmondja: szerencsére nem halt meg senki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.