Rácsok mögött marad Elena Udrea. Egy nagyváradi ügyvéd 30 ezer eurós kártérítést kap a Wizz Airtől egy törölt járat miatt.
Több mint egy évtized után minden akadály elhárult Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozása elől, miután a Bel- és Igazságügyi Tanács csütörtökön egyhangúlag elfogadta az erről szóló határozatot. A túlzás nélkül történelmi pillanatot minden rendű és rangú politikus üdvözölte.
Klaus Iohannis szerint a teljes jogú schengeni tagság megerősíti Románia stratégiai pozícióját, az ország a kelet és nyugat közötti kapu szerepét tölti be. Az államfő megjegyezte, hogy Románia számos akadályba ütközött a folyamat során, és technikai szempontból már rég felkészült a szabad mozgást biztosító schengeni övezethez való csatlakozásra.
Felidézte, hogy az ország „túl régóta" vár erre a döntésre, amelynek számos közvetlen pozitív hatása lesz az állampolgárokra, a gazdaságra és az ország megítélésére is. Emlékeztetett, hogy a belső határellenőrzések megszüntetésével jelentősen csökken a várakozási idő a határátkelőknél és ezáltal a cégek logisztikai költségei is, aminek köszönhetően a romániai termékek és szolgáltatások versenyképesebbek lesznek az európai piacon. Ugyanakkor vonzóbb lesz az ország a külföldi befektetők számára, hiszen a jobb konnektivitás kereskedelmi előnyökkel is jár.
Iohannis hangsúlyozta: Románia továbbra is felelősségteljesen fellép az EU külső határainak védelméért és megerősítéséért, valamint az illegális migráció hatékony kezeléséért.
Most már teljessé vált Románia csatlakozása az Európai Unióhoz – jelentette ki Brüsszelben a román belügyminiszter. Cătălin Predoiu szerint az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus bevezetése és a schengeni térségből való kizárása akadályozta Románia teljes mértékű integrálódását az Európai Unióba.
A román és bolgár külügyminisztérium történelmi döntésnek nevezte a csütörtöki határozat elfogadását. A két szaktárca közös állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy a teljes schengeni tagság közvetlen előnyökkel jár a két ország polgárai és gazdasága számára, és növeli a romániaiak és a bulgáriaiak bizalmát az európai értékekben.
Az, hogy a teljes körű schengeni csatlakozásról szóló döntés jó tíz évet késett, tetemes gazdasági károkat okozott Romániának és Bulgáriának. Évente mintegy kétmilliárd eurós veszteség érte csak Romániát amiatt, hogy nem tudott teljes jogú tagként csatlakozni a schengeni övezethez.
Álljon itt egy másik plasztikus adat is: több mint 330 percet töltöttek átlagosan a vámokon a román teherautó-vezetők. A kézzelfogható gazdasági károkon kívül az Európai Unió egyik legfontosabb alappillére, a személyek szabad mozgása is korlátozva volt, így a román és bolgár állampolgárok joggal érezhették magukat hátrányosan megkülönböztetve.
Örömteli és üdvözlendő, hogy véget ért a tizenhárom éve tartó huzavona, és 2025. január elsejétől Románia és Bulgária teljes mértékben csatlakozik Schengenhez. Így még inkább fontos lenne, hogy Románia egy stabil kormánytöbbséggel, megválasztott államfővel nyisson új fejezetet, és a tagságot teljes mértékben kihasználva javítsák az ország versenyképességét és regionális szerepét.
Elutasította csütörtökön a legfelsőbb bíróság Elena Udrea felülvizsgálati kérelmét, amelyet a Bute-gála ügyben rá kiszabott, 6 év szabadságvesztésről szóló ítélet ellen nyújtott be a volt turisztikai miniszter. Az öttagú testület hét halasztás után többségi szavazással utasította el a kérelmet. Két bíró különvéleményt fogalmazott meg, ők helyt adtak volna a felülvizsgálati kérelemnek.
A bírói testület tagja volt az a Lia Savonea is, aki nemrég megsemmisítette az emberöléssel vádolt Mario Iorgulescut börtönbüntetésre ítélő határozatot, felmentő ítéletet hozott Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök ügyében, és visszautalta az ügyészségnek az 1989-es forradalom ügyének vádiratát.
Tagja volt a bírói testületnek Mihail Udroiu is, Alina Bica volt DIICOT-főügyész egykori tanácsadója. Elena Udrea és Alina Bica 2018-ban Costa Ricába menekültek a börtönbüntetés elől.
Elena Udreát a târgşori börtönben tölti börtönbüntetését 2022 júniusától, amikor a bolgár hatóságok kiadták a román államnak.
A politikus 2008 és 2012 között volt regionális fejlesztési és turisztikai miniszter. Karrierje szorosan összefonódott Traian Băsescu volt államfővel, akinek egyik közeli szövetségese volt, és egy ideig vezette a Băsescu által alapított Népi Mozgalom Pártját is. Udrea 2014-ben az elnökválasztáson is indult, de nem ért el jelentős eredményt.
Politikai pályafutását számos korrupciós botrány övezte. A legismertebb ügy a „Bute-gála”-ként elhíresült eset, amelyben Udreát azzal vádolták, hogy több közbeszerzési eljárás során a szerződés értékének tíz százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől, illetve az általa vezetett minisztérium törvénytelenül finanszírozta közpénzekből a Lucian Bute ökölvívó nevével fémjelzett boxgálát.
Bűnösnek találták és hat év börtönbüntetésre ítélték 2018-ban. Az ítélet végrehajtása elől Costa Ricába menekült, ahol letartóztatták. 2018 decemberében – miután az alkotmánybíróság megállapította, hogy a büntetőperben egy törvénytelenül megalakított öttagú bírói testület ítélkezett – felfüggesztették Udrea büntetésének végrehajtását, szabadult a Costa Rica-i fogdából és visszatért Romániába.
2022-ben a legfelsőbb bíróság elutasította Elena Udrea semmisségi folyamodványát, és kimondta, hogy a volt miniszternek le kell töltenie a 6 éves börtönbüntetését. Udrea ekkor ismét megszökött az országból, de Bulgáriában elfogták, és a bolgár hatóságok kiadták Romániának.
A Fehér megyei törvényszék jogerősen 29 ezer euró erkölcsi és 1600 euró vagyoni kártérítést ítélt meg egy nagyváradi családnak, miután 2000 decemberében a Wizz Air magyar légitársaság törölte az egyik spanyolországi járatukat.
Ovidiu Mircea Ursuța ügyvéd a családjával utazott 2020. december 28-án Nagyszebenből Madridba, ahonnan 2021. január 8-án tértek volna haza, ám a néhány órás repülőút helyett öt napba került az utazás. A pórul járt utasok azt sérelmezték, hogy ez idő alatt semmilyen segítséget nem kaptak a Wizz Airtől, mint ahogy arról sem értesítették őket, hogy az időjárási viszonyok miatt törölték a járatukat.
Egy éjszaka után felcsillant a reménysugár, hogy legalább Bukarestbe eljuthatnak, ám az odatartó gép Barcelonában szállt le, ahonnan vonattal utaztak Budapestre érkezzenek. A légitársaság a törölt járat utasait busszal szállította Madridból Barcelonába, de erről sem értesítették a családot. A napok óta úton lévő família végül autót bérelt Budapesten, azzal utaztak Nagyváradra, de volt még egy kellemetlenség. Az autójuk a szebeni reptéren maradt, így azt is haza kellett hozni.
Az ügyvéd elmondása szerint több mint ötven alkalommal jelezték a légitársaság honlapján a panaszukat, ezekre kizárólag egy robot válaszolt, amelyik vizet és szendvicseket kínált. Ovidiu Mircea Ursuța végül tavaly indított pert a Wizz Air ellen
Azzal a jogalappal perelte be a légitársaságot, hogy az megsértette az utasokat védő nemzetközi és hazai jogszabályokat. Az Európai Unió 261/2004/EK rendelete szerint a légitársaságok kötelesek kártérítést fizetni az utasoknak járattörlés, hosszú késések vagy átszervezések esetén, ha az új járat indulása legalább egy nappal később történik meg. A szabályozás kimondja, hogy az 1500 km-nél hosszabb járatok esetén, mint például a Madrid-Nagyszeben útvonal, 400 euró kártérítés jár minden érintett utasnak.
A beadvány központi eleme volt, hogy a Wizz Air semmilyen segítséget nem nyújtott a törölt járat után: nem biztosított szállást, élelmet, vagy alternatív repülési lehetőséget, és nem értesítette megfelelően az utasokat. Ehelyett a légitársaság ügyfélszolgálata automatikus válaszokat adott, amelyek nem voltak alkalmasak a probléma megoldására. Az ügyvéd arra is hivatkozott, hogy az utasoknak nemcsak a közvetlen kárt kell megtéríteniük, hanem erkölcsi jóvátételt is kell fizetniük az átélt kellemetlenségekért és stresszért.
A bíróság ítélete jogerős. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a légitársaság nem tesz eleget a bírósági határozatnak, akkor kényszervégrehajtást kér ellene.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfit, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfit, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.