// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Szászfenes

Készenléti állapotot hirdetne Szászfenes a szemét miatt

Megtelt az a tározó, ahova eddig Románia legnagyobb községének háztartási szemetét szállították.

Készenléti állapot kihirdetésére kért engedélyt ma a Kolozs megyei prefektustól Horea Şulea, Szászfenes község polgármestere, mert a népes településen hirtelen nincs ahova szállítani a lakosságtól összegyűjtött szemetet.
 
A Quatro Eco Salub helyi köztisztasági vállalat szerződését felfüggesztette a lerakatot kezelő SC Salprest Rampă cég arra hivatkozva, hogy az engedélyezett hulladéklerakó megtelt, nem tud több szemétszállítmányt fogadni. Az pedig kukásautónként tíz órát venne igénybe, hogy a Kolozsvár melletti nagyközség háztartási szemetét más megye lerakatába szállítsák – áll a polgármester közleményében. 
 
Arról nem is beszélve, hogy a köztisztasági vállalat pénzügyileg tehetetlen, mivel mintegy félmillió lejjel tartoznak neki a lakótársulások rezsijét kezelő cégek. A polgármester szerint leginkább a 30 bejelentett (és mintegy 35-40 ezer tényleges) lakosú Szászfenest sújtja leginkább az a tény, hogy Kolozs megyének évek óta nincs engedélyezett, állandó hulladéklerakója.
 
A készenléti állapot annyiban segítene rajta, hogy ilyenkor ki lehet hagyni az engedélyeztetését egy olyan területnek, ahol a háztartási szemetet a kukásautókból konténerekbe lehet átrakodni, és elszállítani egy nagyváradi lerakathoz.
 
A prefektusi hivatal sürgősségi eljárásban bírálja el a polgármester kérését, nyilatkozta Ana Danciu szóvivő a Mediafaxnak. A hivatal a helyszínen is kell, hogy tájékozódjon, és bevonja a Kolozs megyei tanácsot is a megoldáskeresésbe, mert ennek az intézménynek a projektje az az integrált hulladékkezelő, amely európai finanszírozással kellett volna elkészüljön először 2014 októberére, majd 2015 decemberére. A bűnvádi perrel súlyosbított kivitelezés legújabb határideje 2019.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro