A miniszterelnök-helyettes nemrég meglehetősen szerencsétlen hangnemben beszélt a rendőrökről.
Nem hagyták szó nélkül a rendőrök, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki jelenleg Románia miniszterelnök-helyettese is, nemrég meglehetősen lekezelő hangnemben beszélt róluk.
Az Europol rendőrszakszervezet, amely rendszerint igencsak csípős stílusban kommentálja a rendészeti ügyekkel (és nem csak) kapcsolatos közéleti történéseket, azért találta meg a magyar politikust, mert az múlt héten a pedagógusi bérek kapcsán tett kemény kijelentéseket a rendőrökről.
Kelemen egy interjúban arról beszélt: jelenleg nem a Klaus Iohannis által meghirdetett képzett Romániában élünk, de reméli, hogy a gyermekei és az unokái már egy művelt ország polgárai lesznek.
Ennek egyik feltételét abban látja, hogy növeljék a pedagógusi béreket, hiszen nem elfogadható, hogy az egyetem elvégzése után egy kezdő tanár csak 2800-3000 lejt keressen.
Összehasonlításként a vidéki iskolákban tanító pedagógusokat állította szembe a szintén vidéki kistelepüléseken tevékenykedő rendőrökkel, akik szerinte 7-8000 lejt keresnek.
Bár szerinte nem a rendőröktől kell elvenni a pénzt, úgy fogalmazott:
Persze ő is érezte, hogy ez vaskos megfogalmazás volt, mert hozzátette: csupán általánosított, és persze nem így állnak a dolgok, de a lényeg az, hogy a tanárokat jól meg kell fizetni, ha azt akarjuk, hogy a helyükön maradjanak.
Ez persze alaposan kiverte a biztosítékot az Europol rendőrszakszervezetnél.
Az érdekképviselet szerint az RMDSZ elnöke kijelentésével minden romániai rendőrt megsértett, ezért meghívták, hogy a román miniszterelnök-helyettesi tisztséget szerintük „sajnálatos módon” betöltő politikus
Egyúttal azt is pontosították, hogy a romániai rendőrök átlagfizetése nem 8000, hanem 3000 lej.
A rendőrök „gondtalan” életének illusztrálására egy kedd délutáni, Târgoviște városában készült videót is megosztottak, amelyen az látható, hogy zebrán elgázolt kislány temetésén részt vevő gyászoló tömeg rátámadt a rendőrökre, amiért azok nem engedték, hogy a menet azon az utcán is végig vonuljon, amelyben a gázoló lakik.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!