// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Kellemetlen balesetnek indult, katasztrofális következményei lettek Györgyfalva vizére nézve

// HIRDETÉS

Nem elég a szárazság, még ez is…

Felborult egy katonai teherautó, 8 tonna gázolaj pedig kiömlött belőle. Ez persze már önmagában is igen kellemetlen, ám nem sokkal a baleset után, hétfő délután a Kolozsvár közelében lévő Györgyfalva lakosai azt tapasztalták, hogy üzemanyagszagú a csapból folyó víz. Györgyfalván ugyanis nincs hagyományos vezetékes víz, hanem forrásvizet összegyűjtő föld alatti tározórendszer segítségével látják el a lakosságot vízzel, a legnagyobb ilyen tározó fölött történt a baleset.

Bár az évek során sokan inkább saját kutakat ástak, az incidens így is a falu háromnegyedét, mintegy 350 házat érinti.

A vezetékes vizet elzárták, hétfő este óta tartálykocsiban szállítják az ivóvizet a györgyfalviaknak. Senki sem tudja meddig húzódik el ez a helyzet, de a legnagyobb baj az, hogy az is elképzelhető, hogy végleg le kell zárni a szennyezett nagy víztározót.

Részletekért kattintson a Krónikára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro