// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Kell a pénz az államkasszába: rászáll az adóhivatal a magánórázó tanárokra

// HIRDETÉS

Reszkethetnek a maszekoló műkörmösök, masszőrök és a kiadó lakások tulajdonosai is, bár egyelőre csak tájékoztató kampány indul.

Az Országos Adóhatóság (ANAF) bejelentette, hogy 2022-ben fokozni kívánja az adótanácsadási és tájékoztató tevékenységét, hogy így segítse a polgárokat a helyes adózásban.

Három kísérleti projektről van szó: a magánórákat tartó tanárokat, és egyéb nem hivatalos oktatási-nevelési tevékenységet folytatókat (1), az ingatlanukat bérbe adókat (2), illetve a fodrászokat és egyéb szépség- és testápolási szolgáltatást nyújtó maszekolókat, mint a kozmetikus vagy a pedikűrös (bár ebbe a kategóriába akár a masszőr és a fitneszedző is belefér), fogják tájékoztatni, hogy miként, és meddig kell benyújtaniuk „önkéntes alapon” az adóbevallásukat, és hogyan kell befizetni az ANAF pénztáraiba azt a rengeteg pénzt. A három említett kategóriának a következő időszakban a tevékenységi körre szabott tájékoztató leveleket fog kiküldeni az adóhatóság.

A projektek első fázisában a magánórákat tartó tanárok elsőként Kolozs és Szeben megyében, a kiadó lakások tulajdonosai Brassó és Konstanca megyében, míg a szépészeti és testápolási maszekok Bukarest 1. és 3. kerületében, illetve Ilfov megyében fogják megkapni a népnevelési célú tájékoztatójukat.

Ha pedig az ANAF adótanácsadásról és tájékoztatásról beszél, akkor biztos lehet benne, hogy ezután hamarosan jönnek az irgalmatlan ellenőrzések és büntetések. Persze az jó kérdés, hogy hogyan fogják felkutatni azokat, akik egyáltalán nem vallották be az ilyen tevékenységből származó jövedelmüket, de abban biztos lehet, hogy ha kell a lóvé az államkasszába, akkor az illetékesek nagyon találékonyak lesznek.

Egyébként ha kérdései vannak az adóbevallását illetően, akkor tárcsázhatja a 031 403 91 60-as telefonszámot, vagy használhatja az adóhivatal Virtuális Magánterület (Spaţiul Privat Virtual) nevű online szolgáltatását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro