// 2025. december 23., kedd // Viktória

Kelemen javítaná a magyar-román intézményi párbeszédet

// HIRDETÉS

Mert ha nincs, az az erdélyi magyaroknak rossz.

Javítani kell az intézményes párbeszédet Magyarország és Románia között, mert a két állam közötti viszony romlása kihat az erdélyi magyarság életére - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán Bukarestben.

A szövetség elnöke sajtóértekezlete után magyar újságíróknak nyilatkozva kifejtette: az elmúlt 10-15 évre visszatekintve mélyponton vannak a magyar-román kapcsolatok.

Elmondta, az erdélyi magyarság megérzi, amikor az államközi kapcsolatok nem jók: Romániában érezhetően megszaporodtak a magyar közösség elleni kirohanások, adminisztratív intézkedések.

A kapcsolatokat legalább a gazdasági, határ-menti együttműködések szintjén javítani kell, hogy „létezzen intézményes párbeszéd, ha nem is a legmagasabb szinten". Kelemen Hunor szerint folyamatban van a román államfő budapesti látogatásának előkészítése, és az RMDSZ azt várja, hogy „legalább államfői szintén a párbeszéd erősödjön". Mint mondta, most Klaus Johannis román elnökön a sor, hogy Budapestre látogasson. „Van egy hivatalos meghívása és ezt a meghívást napirenden tartják. Erre sort kell kerítenie a két államfőnek" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Az MTI kérdésére, hogy a migrációs válságra irányuló közfigyelem vajon zárójelbe teszi-e az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, Kelemen Hunor azt mondta: nem lehet elfogadni, hogy az őshonos kisebbségek ügye zárójelbe kerüljön, a témát megpróbálják napirenden tartani. Rámutatott: nem biztos, hogy a megoldásokat most fogják megtalálni, de azt sem szabad hagyni, hogy az őshonos kisebbségek ügyét összemossák menekültek problémáival.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben a bukaresti parlament elé terjesztik-e az RMDSZ egy éve közvitára bocsátott székelyföldi autonómia-tervezetét, Kelemen Hunor elmondta, erre nem szabtak meg határidőt maguknak, és azt is mérlegelni kell, „taktikailag" megfelelő-e a pillanat.

„Nem lenne jó, ha besorolnák az RMDSZ-t Moszkva és Putyin mellé, ami a román politikának időnként érdeke. Az nem érdeke, hogy elszigeteljék, mert abból soha semmi jó nem született" - mondta az RMDSZ elnöke.

Arra a kérdésre, hogy támogatja-e az RMDSZ a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) október 24-i figyelemfelkeltő akcióját, Kelemen Hunor annyit mondott: az RMDSZ érintett szervezetei és önkormányzati vezetői kell megvizsgálják, hogy miként tudnak csatlakozni a kezdeményezéshez - mint mondta – „szimbolikus gesztushoz".

Izsák Balázs, az SZNT elnökének korábbi tájékoztatása szerint a Székelyföld területi autonómiájáért síkra szálló szervezete közösségi élményt kíván nyújtani a székelyeknek azzal, hogy október 24-én este

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro