Fotó: Administrația Națională de Meteorologie/Facebook
Fotó: Administrația Națională de Meteorologie/Facebook
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
Életének 84. évében meghalt Kincses Előd jogász, közíró, a romániai rendszerváltás utáni időszak egyik legismertebb magyar közéleti alakja.
1989-ben ő volt a védője Tőkés Lászlónak a temesvári lelkész kilakoltatási perében, amely végül az 1989-es romániai forradalomhoz vezetett.
1990-ben, a vásárhelyi fekete március idején – a Nemzeti Megmentési Front (FSN) és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnökeként – mindent megtett a városban elszabadult erőszak eszkalációjának megakadályozása érdekében, mert tudta, hogy az akkori hatalomnak, illetve a szolgálatoknak pontosan ez lenne az érdeke. Az etnikai összecsapások után a megtorlástól tartva egy ideig külföldön keresett menedéket, de amint tehette, visszatért a szülővárosába, Marosvásárhelyre.
A fekete márciusról könyvet is írt, de jogászként és közéleti szereplőként is az igazi felelősök felkutatásának szentelte az életét. Jogászként számos „magyar ügyet” képviselt a bíróságokon pályafutása alatt. Részletek a Krónikán.
És ezt jó értelemben mondta róla.
Amikor ugyanis az RMDSZ elnöke azt mondta az új miniszterelnökről, hogy egy „killer” (gyilkos), akkor arra utalt, hogy véghez viszi a tervezett közigazgatási leépítéseket, nem törődve a politikai feszültséggel, amit ez generálni fog, és hogy ő (Kelemen) bízik abban, hogy Bolojan rendkívül hatékony lesz az új kormány élén.
Kelemen szerint az ilyen nehéz időkben olyan miniszterelnökre van szükség, akinek van jövőképe, hosszú távra tervez. Az RMDSZ elnöke ezek után elmondott még egy csomó jelzőt és instrukciót arra vonatkozóan, hogy milyennek kell lennie egy államférfinak ezekben az időkben.
Ezek a következők valának: amellett, hogy hosszú távra tervez, képesnek kell lennie arra, hogy a társadalom felé is megfelelően lekommunikálja, miért is hozunk éppen áldozatokat, bátorsággal, ugyanakkor empátiával is rendelkeznie kell, mi több, jelzőfény és támasz kell hogy legyen a gyöngéknek és a rászorulóknak. De még makacsnak is kell lennie (az igazi államférfinak).
Mindehhez képest manapság prosztó futballhuligánok kerülnek az elnöki szék közvetlen közelébe, de mondjuk az elmélet, meg a gyakorlat az általában két különböző dolog.
Keddről este lángba borult és gyakorlatilag porig égett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás. A Kolozs megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint nemcsak Kolozsvárról, de Bánffyhunyadról is tűzoltók siettek a helyszínre, de a több mint 1800 méteres csúcson tomboló szelek olyan iramban gyorsították a tűz terjedését, hogy a meteorológiai állomás és a hozzá tartozó menedékház is teljesen megsemmisült.
Sikerült azonban megakadályozni, hogy a tűz a közeli üzemanyagtartályt is elérje, ami nagyobb robbanást is eredményezhetett volna.
A tűzoltók kiérkezése előtt még a környéken lévő hegyimentők is próbálták megfékezni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az állomás szolgálatban lévő személyzetét időben sikerült kimenekíteni.
Az első vizsgálatok szerint a tüzet az állomás melléképületének (a személyzeti szállásul szolgáló menedékház) kéményéből felszálló szikrák okozták, amelyek az erős szél segítségével borították lángokba az állomást.
A meteorológiai állomás 1961 óta működött az Erdélyi-Szigethegység második legmagasabb pontján.
Arad megye több pontján is megtörtént: idén már másodszor is virágba borultak a cseresznyefák. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy idén másodszor is bő termést hoznak a gyümölcsfák, ellenkezőleg – komoly problémát jelez a jelenség.
A ramaty tavasz miatt egyébként is kevés cseresznye termett idén – ez meg is látszik a gyümölcs árán –, a második virágzás a gazdák szerint azonban egyáltalán nem hoz majd gyümölcsöt, hiszen ahhoz már túl meleg van, és a beporzás is problémás.
A jelenség arra utal, hogy a klímaváltozással járó stressz, a gyakori hőmérséklet-ingadozás a fák természetes életciklusát is egyre jobban megzavarja.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.