További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
Alaposan kiverte a biztosítékot a lakosság körében a helyi adók idei emelése, az emberek főleg a Székelyföldön vonultak az utcára tiltakozni a Bolojan-kormány bevételnövelő intézkedése ellen. Ez pedig nyomás alá helyezi a RMDSZ-t, amely a kormánykoalíció tagja, és választóinak legnagyobb része a Székelyföldön él.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már a hét elején kijelentette, hogy az adóemelések túllépték az elviselhetőség határát, ezért az RMDSZ javasolta, hogy a polgármestereknek legyen lehetőségük az idei állami költségvetés elfogadásáig akár 50 százalékos adócsökkentésről is dönteniük a kormány által megszabott adóemelés alsó és felső határa között.
Kelemen szerdán Bukarestben azt nyilatkozta a sajtónak, hogy telefonon beszélt a miniszterelnökkel a helyi adók kérdéséről, Ilie Bolojan pedig haladékot kért, mielőtt válaszolna a javaslatra.
Az RMDSZ elnökétől megkérdezték, hogy felbomolhat-e a kormánykoalíció, ha a miniszterelnök nem támogatja az alacsonyabb adókat. Kelemen azt válaszolta:
Székelyföldi önkormányzatok megkeresésére a pénzügyminisztérium korábban azt válaszolta, év közben nem lehet csökkenteni a helyi adókat, mivel az erről szóló határozatok módosítása visszamenőleges hatású lenne.
Megszólalt a román államfő is, miután az Amerikai Egyesült Államok képviselőházának jogi bizottsága azt állította egy jelentésben, hogy az Európai Unió illetékesei a közösségi médiára gyakorolt nyomással befolyásolták a választásokat több tagállamban, köztük Romániában is.
Az amerikai jelentés szerint Romániában bizonyítékok nélkül érvénytelenítették az elnökválasztást 2024-ben, és elnökjelölteket zártak ki a versenyből, hogy a rendszernek megfelelő jelölt nyerhesse az elnükválasztázt.
Az Európai Bizottság visszautasította és alaptalannak nevezte a washingtoni vádakat.
Nicușor Dan államfő szerdán reagált nyilvánosan a témára. Az elnök Facebook-oldalán mindenekelőtt megállapítja: az amerikai jelentés nem közvetlenül foglalkozik Romániával, csak utalásszerűen említi.
Ezek az utalások pedig nem jogi értékelések és csak részben foglalkoznak egyetlen magáncég, a TikTok ezzel kapcsolatos válaszával. Másrészt viszont éppen a TikTok ismerte el több nyilvános jelentésben is, hogy azonosított és törölt több száz, a romániai elnökválasztást befolyásolni próbáló fiókot és törekvést – írja Nicușor Dan.
Az államfő megvédi a 2024. novemberi elnökválasztást érvénytelenítő döntést is. Az a döntés azért született, hogy az alkotmányos rendet megvédje egy „aszimmetrikus fenyegetéstől”, és a nemzetbiztonsági intézmények jelentéseire és az alkotmánybíróság illetékességére alapul.
Az alkotmánybíróság olyan dokumentumok alapján hozta meg a döntést, amelyek egyértelműen kimondták, hogy az elnökjelöltek esélyegyenlősége sérült, a választási kampányt pedig jelentősen megmérgezte az egyik jelölt, aki átláthatatlanul és illegálisan alkalmazta a digitális technológiákat és a mesterséges intelligenciát, és választási kampányának finanszírozását is titokban tartotta.
Az államfő szerint a NATO, az EU és a brit kormány hivatalos jelentései is kiemelték, hogy az Orosz Föderáció beavatkozott európai országok választási folyamatába. Oroszország pedig nem csak egyetlen közösségimédia-felületen keresztül avatkozott bele a választásokba, hanem széles körű manipulációs kampányt folytat, hogy destabilizálja az európai demokráciákat – ez a folyamat pedig évek óta folyik egy valóságos hibrid háború formájában.
Többek között uránt, kobaltot és nikkelt talált egy bányacég az Erdélyi Szigethegységben. A jelentős mennyiségű érctelepeket egy 25 négyzetkilométeres területen, Bihar és Arad megye határán fedezte fel a Leading Edge Materials nevű kanadai bányavállalat, amely a stratégiai jelentőségű nyersanyagok kitermelésére szakosodott.
Az altalajminták elemzése azt mutatja, hogy a felfedezett érctelepek az urán, a kobalt és a nikkel mellett aranyat, ólmot, cinket és rezet tartalmaznak.
Az atomerőművekben fűtőanyagként használt, nagy energetikai jelentőségű urán mellett igen fontos a kobalt és a nikkel felfedezése is, ezeket a ritka fémeket ugyanis az akkumulátorgyártásban alkalmazzák, az Európai Unió pedig próbálja csökkenteni a Kínától való függőséget ezen a területen.
A felfedezésről beszámoló Digi24 hírtelevízió szerint a kanadai bányavállalat bejelentése azért is igen fontos, mert Románia épp a napokban kapott meghívást egy olyan miniszteri értekezletre az Egyesült Államokba, amelynek témája a stratégiai jelentőségű fémek kérdése.
A kanadai cég helyi partnerekkel, hivatalos engedéllyel végez explorációs tevékenységet az Erdélyi Szigethegységben. A mostani felfedezés azonban még nem vezet automatikusan az ércek kitermeléséhez, ahhoz ugyanis további kutatásokra, környezetvédelmi engedélyekre és hivatalos jóváhagyásokra van szükség.
Viszont a fejlemény regionális beszállítói előnyt biztosíthat Romániának a kritikus jelentőségű nyersanyagok területén, ezeknek a fémeknek a kereslete ugyanis egyre nagyobb globális szinten.
A ritka fémek kitermelése területén Kínának hatalmas globális előnye van, a világ többi része jelentős mértékben függ a a kínai importtól, ezért az ilyen kritikus ipari nyersanyagoknak geopolitikai jelentőségük is van.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.