// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Kedvezőbb lehet a magyar nyelv használata: megszavazták a közigazgatási kódexet

// HIRDETÉS

Persze az ellenzék azonnal bejelentette, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon.

Még az is megtörténhet, hogy egy kicsivel jobb lesz az erdélyi magyar közösségnek az anyanyelvhasználat szempontjából: a szenátus után a képviselőház is elfogadta hétfőn az új közigazgatási törvénykönyvet, amely egyebek mellett a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozza.

Már persze ha nem kaszálják majd el az alkotmánybíróságon, a törvénycsomag ugyanis emellett olyan aknákat is rejt, mint a helyi elöljárók extranyugdíja. Az ellenzék pedig egyrészt emiatt, másrészt pedig soviniszta indíttatásból a nyelvhasználati ügyek miatt akarja kinyíratni az alkotmánybírósággal.

A 230 oldalas, 650 törvénycikkből álló, a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és a közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódexet a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ voksaival fogadta el a bukaresti képviselőház.

Az új kódex az utcák, terek, parkok többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosításokat tartalmaz.

A kódex szerint a településnevek mellett a közterületek elnevezéseit is fel kell majd tüntetni a kisebbségi nyelveken azokon a településeken, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát. Az RMDSZ javaslatára az anyanyelvhasználati jogot kiterjesztik a prefektúrával folytatott kommunikációra, és egységes anyanyelvű formanyomtatványok fogják segíteni a helyi és megyei önkormányzatokban az anyanyelvű ügyintézést.

A rosszindulatú értelmezések megakadályozásának érdekében azt is belefoglalták a tervezetbe, hogy a helyi vagy megyei tanács akkor is dönthet a többnyelvű helységnévtáblák, utcanévtáblák kihelyezéséről, ha a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot.

A jogszabály – az alkotmányhoz hasonlóan – külön előírja a nemzetközi egyezmények és szerződések betartását is a közigazgatási intézmények és alkalmazottaik számára.

Az RMDSZ ezzel szeretné számon kérhetővé tenni például a Románia által is ratifikált kisebbségi keretegyezményt vagy az európai nyelvi chartát, amelyek érvényesítését a helyhatóságok sok esetben elszabotálják.

Egy másik rendelkezés kihágásnak minősíti a tisztségviselők diszkriminatív, idegengyűlölő megnyilvánulásait, akkor is, ha azok nem a hivatali környezetben, hanem más nyilvános térben, például az internetes fórumokon történnek.

A képviselőházi szakbizottsági vita során szintén az RMDSZ javaslatára a törvénybe bekerült, hogy

a kisebbségek korábban szerzett anyanyelvhasználati jogait utólag nem korlátozhatják.

A képviselőházi voks után kiadott közleményében az RMDSZ úgy értékelte: a kisebbségek anyanyelvhasználatát biztosító, európai szellemiségű, a decentralizációt és az önkormányzatok önrendelkezését erősítő közigazgatási törvénykönyvet dolgozott ki az elmúlt fél évben az RMDSZ hathatós hozzájárulásával a bukaresti parlament.

Az ellenzék és a magyarellenes publicisták azért támadták a tervezetet, mert az szerintük „hivatalossá” teszi a magyar nyelvet. A jogszabály védelmezői viszont igyekeztek megnyugtatni a javíthatatlan sovinisztákat, hogy a nyelvhasználati küszöb nem csökken, csupán lehetőséget biztosítanak az önkormányzatok számára, hogy akkor is szavatolják az anyanyelvhasználatot, ha egy településen a magyarok számaránya nem éri el a 20 százalékot, és ezért ne lehessen őket bíróságon felelősségre vonni, mint az Aranyosgyéres esetében történt.

Emellett még a kormánypárti honatyák is azt hozták fel pozitívumaként, hogy növeli az önkormányzati autonómiát.

A kódex kitér a központi és helyi közigazgatás működésére,  a köztisztviselők jogállására,  a közvagyon kezelésére  és a közszolgáltatások megszervezésére is.

Egyik előírása szerint az öregségi nyugdíj mellett pluszjárandóságban részesülnének  a nyugdíjba vonuló polgármesterek és alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácselnök-helyettesek,

amennyiben ebben a minőségükben nem született ellenük jogerős bírósági ítélet korrupciós bűncselekmények miatt. A rendelkezés az 1992-től kezdődően megválasztott elöljárókra lenne érvényes. A járandóságot az öregségi nyugdíj odaítélésének dátumától folyósítanák azoknak az elöljáróknak, akiknek lejárt a mandátumuk, és nem nem vállalnak újabb megbízatást.

A plusz járandóságot úgy számítják ki, hogy a hivatalban lévő  polgármester/alpolgármester/tanácselnök/tanácselnök-helyettes fizetésének 0,4%-át megszorozzák a kedvezményezett által az illető tisztségben eltöltött hónapok számával.

A járandóság legkevesebb egy teljes mandátum, legtöbb három kitötlött mandátum után jár.

Egy másik előírás értelmében 

a helyi választott tisztségviselők egyéni vállalkozókként is tevékenykedhetnek, amennyiben nem folytatnak kereskedelmi tevékenységet közintézményekkel.

A tervezet rendelkezik továbbá arról is, hogy a költségvetésről vagy hitelfelvételről szóló, továbbá a helyi adókat és illetékeket megállapító, valamint a megyei és regionális fejlesztési programokban való részvételről és a határon átívelő együttműködésről, az urbanisztikai fejlesztésről és területrendezésről szóló határozattervezetek elfogadásához az önkormányzati képviselők abszolút többségének szavazatára van szükség.

A tervezet értelmében a polgármester mandátuma megszűnik, ha az kilép a pártból, amelynek színeiben megválasztották.

Az ellenzék azért bírálta a tervezetet, mert szerinte erősíti a közigazgatás „átpolitizálását”, a politikai klientúraépítést, és kiszolgáltatja a hivatalokat a kormánypártoknak.

A közigazgatási kódex hatályba lépéséhez elvileg már csak az államfő aláírására van szükség, de két ellenzéki párt is jelezte: előzetes normakontrollt fog kérni az alkotmánybíróságtól.
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS